Szerző: sangsahwa | augusztus 20, 2016

Ice Fantasy – A kínai Gyűrűk Ura?

Ice FantasyNem egészen 🙂 Bár azt meg kell hagyni, hogy néhol tényleg olyan szép a díszlet, hogy akár a Gyűrűk Urába is bekerülhetne (nem véletlen, hiszen ugyanaz, Dan Hennah a díszlettervező), és a Jég törzsének hegyes fülű istenei hajaznak az tündékre, más tekintetben nincs a két történet között hasonlóság. Ami mondjuk nem baj. Ruhaköltemények tekintetében az Ice Fantasy pedig kenterbe veri a Gyűrűk Urát.
Szóval az Ice Fantasy egy 2016-os, 62 részes kínai sorozat. A története jól felépített és érdekes, a karakterek egyediek, a színészi játék pedig hiteles. De miről is szól a sorozat tulajdonképpen?

poster.jpg

Sztori:
A Jég Törzs koronahercege, Ka Suo épp a 130-ik születésnapját készül megünnepelni, amire eljön az ősi rivális, a Tűz Törzs egyik hercege, hogy ajándékot hozzon neki. Természetesen a Tűz hercegnek ezzel hátsó szándéka van, ugyanis így gyanútlanul közlekedhet a Jég birodalmában, melyet a Jég Fátyol véd. A Jég Fátyol elpusztítása után a Jég törzse tulajdonképpen védtelen lesz a külső veszéllyel szemben, és mivel a Tűz hercege titokzatos módon a Jég birodalmában halálozik el, ez a Tűz Törzs királyának megfelelő indokot biztosít, hogy támadást indítson a gyűlölt Jég Törzs ellen. Ezzel megkezdődik a Tűz és a Jég ádáz harca, melynek tétje nem kevesebb, mint, hogy ki uralja a Három Világot.
Először a Jég Törzse alul marad a küzdelemben és csak a koronaherceg, Ka Suo, valamint féltestvére, Ying Kong Shi herceg menekül meg. A két herceg átkerül az emberek világába, de elválnak egymástól. Ka Suo-nak azon túl, hogy meg kell szereznie a különféle Törzsektől a Hatágú Jégcsillag Kristály minden egyes ágát, hogy annak segítségével megmenthesse a népét, még az öccse nyomára is kell bukkannia. Szerencsére nincs egyedül, hiszen Li Luo, a Világok Védelmezőinek egyike a segítségére siet. Ying Kong Shi herceg egy váratlan fordulatnak köszönhetően a Tűz Törzs hercegnőjének szolgájaként kémkedni kezd a bátyjának.
Yan Da, a Tűz Törzs hercegnője és Ka Suo is a Jégcsillag Kristály ágainak keresésére indul az emberek birodalmában, és érdekesebbnél érdekesebb törzseket látogatnak meg. Gyűlnek a barátok és a szövetségesek, hogy legyőzzék a Tűz királyát, az azonban nagyobb hatalommal rendelkezik, mint gondolnák. Bővebben…

Reklámok
Szerző: sangsahwa | augusztus 18, 2016

Még él a blog, csak mély alvásban van :D

Most már mondhatni, hosszú évek óta nem írtam ide :S Pedig van egy félbehagyott fantasy regényem, amit be fogok fejezni, ha lesz elég időm rá és eléggé kipihent leszek hozzá 🙂 Mert az alkotáshoz az kell. Addig is, jelzem, hogy bár ezer éve nem írtam ide, a blogom még aktív 🙂 Előre láthatóan még egy évig viszonylag ritkán fogok ide posztolni, mert most meg külföldön fogok tanulni ösztöndíjjal. Igen, elvégeztem az egyetemen a japán szakot és most megyek ki Japánba. Van egy utazásról szóló és egyetemi életről szóló blogom. Ott lehet ezekről olvasni.
Az egyetemi blogom:
https://japanszakon.wordpress.com/
Japanológia MA-ra is felvettek, így várhatóan arról is fogok majd posztolni.
Az utazós blogom:
https://journeysofsangsahwa.wordpress.com/

Szerző: sangsahwa | szeptember 7, 2014

Életjel, Free! fordítás, kínai Inuyasha

Nem szűntem meg létezni, csak ide nem írtam már nagyon-nagyon régóta. Az egyetem az időm tetemes részét felemésztette, de erről a hozzá kapcsolódó blogon írtam. Illetve a Japánban töltött időmről készült blogom is csiga lassúsággal, de vezettem.

Free! első évad fordítása

Nem olyan régen eljutottam odáig, hogy befejeztem a még asszem 2013 tavaszán megkezdett Free! anime fordítását is. Életemben nem haladtam még ilyen lassan egy sorozattal sem, pedig ez nem is volt hosszú. Viszont mindig akadt fontosabb dolgom (life is one cheaty mistress). Őszintén megmondom, hogy az első pár rész után nekem nem igazán tetszett a sorozat. Kedvem sem nagyon volt már hozzá a vége felé. Reméltem még az elején, hogy valami mély és tartalmas sztorija lesz, de csalódnom kellett. Szóval a második évadba már bele sem nézek inkább. A fordítást azonban feldobta, amikor a lektorom kommentjeit olvastam a jeleneteknél és iszonyat jót szórakoztam rajta, egészen más szemszögből láttam úgy a történetet 😀 Azért örülök, hogy túl vagyok a sorin. Az OP-n és az ED-n majdnem besírtam, de komolyan. Vegyük előbb az OP-t. OLDCODEX – Rage on. Az OLDCODEX szerintem elég jó zenéket csinál, de ezen számának fordításakor rá kellett jöjjek, hogy sajnos a dalszövegek írásában annyira nem jeleskednek, az angol nyelv ismeretében meg még annyira sem. Az epic mondat: “Anxious eyes chose down the blur point on bended your knees.” OMG WTF?
Azért az ED sem volt semmi. Zeneileg amúgy az is nagyon tetszett, bár alapvetően nem ilyen számokat szoktam hallgatni. Na de a dalszöveg… ED epic mondat: “Burenai hi ga nai kurai (Nai kurai), back & fill na butterfly.” Ez is eléggé feladta a leckét. Halvány lila gőzöm nem volt róla, hogy mi lehet az a back & fill, aztán megtaláltam egy szakszótárban, mint tengerészeti kifejezést. Na de ezt hogy a jó életbe lehet összehozni a pillangóúszással? És minek van a back & fill kifejezés után “na”, amikor azt a melléknevek után szokás rakni? Ez a két dalszöveg több időt vett igénybe, mint egy teljes rész lefordítása, pedig azért részenként is elég sok mondat volt benne. Nem, soha többé nem akarok dalszöveget fordítani.
Igazából még a dalszövegekkel kiegyeztem volna, ha legalább a sorozat tetszett volna. Kicsit szenvedtem rajta. Nem annyira, mint mondjuk a Togainu no Chi-n, aminek a végén már mondjuk az is megfordult a fejemben, hogy talán inkább hagynom kéne az egészet és valami értelmesebb dologgal kéne múlatnom az időt.
A három legrosszabb anime, amit vittem: Neo Angelique Abyss, Togainu no Chi és utolsónak bekerült a Free!
Azért remélem, hogy másnak jobban tetszett és tudta élvezni a fordításomat 🙂 Ó, igen, az UraharaShop-on osztottam meg a munkámat.
Ha ráértem volna, a Kuroshitsuji – Book of Circust bevállaltam volna, mert az legalább tényleg tetszik. Vagy ha nem későn veszem észre, akkor a Zankyou no Terrort, ami bekerült a legnagyobb kedvenceim közé. Na az végre tényleg egy olyan sorozat, amit nem bírok abbahagyni.

Fordítás közben rájöttem, hogy kicsit kiestem a gyakorlatból és bizony annak ellenére, hogy tökéletesen értettem a mondatokat, nehezemre esett őket átültetni magyarba. Pedig bakker, fordítónak készülök vagy mi a fene. Szóval tényleg többet kéne fordítanom. Ráadásul azt is megfigyeltem, hogy amikor pl. japánból fordítok, akkor először mindig angolra fordítom a mondatot és csak utána ültetem át magyarba. Ez egészen addig fel sem tűnt, ameddig meg nem érkezett a Japánból rendelt light novelem, amit leültem fordítani. Minden szó először angolul jutott az eszembe. Meg az UraBoku első fejezetét fordítottam japánról magyarra. Nem szerkesztettem a mangát, csak magamnak fordítottam egy word doksiba gyakorlásképp.
Imádok fordítani, bár magyarról japánra még kissé döcögősen megy.
Bevallom őszintén, hogy a regényeimmel nem foglalkoztam az utóbbi ki tudja hány hónapban :S Pedig terveztem, de nagyobb kedvem volt ebben az évben fordítani és olvasni. Viszont ha marad időm a heti 5 japán gyakorlat (szakszöveg, régi japán, stb…) és a 2 szerkesztői minor gyakom mellett, akkor annak is neki fogok ülni, mert szeretnék annak is a végére érni. Lassú víz partot mos.

Inuyasha és The Holy Pearl

Megint elkezdtem elölről az Inuyashát is nézni, de még mindig nem értem a végére a sorozatnak (baromi hosszú). Meg közben barátnőm megmutatta nekem, hogy az Inuyashából van kínai dorama is, ami egyébként nagyon jó! A címe The Holy Pearl és végig van hozzá angol felirat. Azt azért megjegyezném, hogy a sztori erőteljesen át lett benne írva (pl. a nevek mások, Inuyasha félig sárkány és Sesshoumaru pedig kutyadémon helyett itt kínai sárkány, valamint a kosztümös kínai sorozatok elmaradhatatlan “kellékeként” belekerült a császár is).
Na jó, kicsit nézzük meg közelebbről, hogy mivel is állunk szemben.
Főhősnőnk, Ding Yao (Kagome) apja régész és szert tesz a Nine Star Wheel (Bone Eater’s Well) nevű “szerkezetre”, amiről ő maga nem sejti még, hogy mire is jó pontosan. Ding Yao lesz a Kerék “áldozata”, aki az időgép segítségével 3500 évet megy vissza az időben (az Inuyasha beli Kagome “csak” 500 évet utazik). Egy Nan Yue nevű országban találja magát (ami egyébként egy valóban létező királyság volt). Itt kezdődik meg a kalandozása, melynek során először sikeresen összetöri az Anti-démon Vázát (Shikon no Tama), melynek darabjait össze kell majd szednie, illetve kerül interakcióba a többi fontos szereplővel, a fél-sárkány Wen Tiannel/Inuyasha, Mu Liannal/Sango, Wu Daoval/Sesshoumaru, Yu Dievel/Rin és még sokan másokkal.
A történet, az erőteljes átírás ellenére iszonyatosan jóra sikeredett. Ha elkezded, nem bírod abbahagyni. A szereplők szerintem nagyon jó színészek, a jelenetek szépen kivitelezettek, a ruhák tetszetősek, a zene ötcsillagos. Mivel ez egy fantasy, így természetesen van benne némi repkedés, ami a kínai filmek sajátja, de szerintem még azt sem fogja zavarni, aki alapvetően nem szereti a wu xia műfajt.
Én odavagyok a keleti pasikért, szóval kissé elfogultan nyilatkozom, de azt kell mondjam, elolvadok Wu Dao látványától ❤
Pár fontosabb szereplőt mutatok belőle, illetve két nagyon szép dalt.

A sorozat részei innen szedhetőek.

Ding Yao (Kagome) & Xian Yue (Kikyou), Wen Tian (Inuyasha), Mu Lian (Sango), Wu Dao (Sesshoumaru), Yu Die (Rin), Shi You Ming (Naraku), Hu Ji (Kagura)

Ding YaoWen TianMu LianWu DaoYu DieShi You MingHu Ji

Oké, ennyit a The Holy Pearlről 🙂
Szóval folytattam az Inuyasha anime nézését és közben a neten valahogy egy doujinshire bukkantam, ami nagyon megtetszett. Raindrops a címe és Sesshoumaru x Kagome párosítás van benne, ami megmondom őszintén, nekem nagyon bejött. Sesshoumaru amúgy is a kedvencem a sorozatból. Ezután elkezdtem SessKag fanfictionöket olvasgatni és megállapítottam, hogy szerintem ők ketten nagyon összeillenek. A fentebb említett Raindrops rajzolója, YoukaiYume egy csomó SessKag képet csinál.
Elég nehéz olyan fanfictiont találni, ami igazán jó, de szerintem megéri keresgélni. Kettőt is találtam eddig, ami nagyon tetszett. Az egyik a Contigo, ami post-canon, azaz az anime után játszódik. Megmondom őszintén, hogy először nem is tetszett, mert a szereplőknek elég más volt a személyisége, mint az animében, de hajtott a kíváncsiság és tovább olvastam. Nem bántam meg 🙂 Miután kiderül, hogy miken mentek keresztül és hány év telt el, kicsit reálisabb lett a módosult személyiségük. Még az eredetileg mellékszereplők is igen jól bele lettek építve a történetbe és az OC-k is teljesen belesimulnak a történet szálaiba. Az írásmód választékos, a sztori pedig nagyon alaposan felépített és átgondolt, figyelembe veszi az ok-okozati viszonyokat. Az olvasmányban előre haladva az ember azon kapja magát, hogy nem bírja abbahagyni az olvasást.
Szóval itt lehet olvasni, jó hosszú.
A másik fanfiction egy AU (alternatív univerzumban játszódik), ami nem annyira lebilincselő, mint a Contigo, de azért egész jó. Tetszett benne, ahogy Sessh egyre inkább megnyílik Kagome felé. A címe Twisted Hearts és itt olvasható.
Van egy oldal, ami kifejezetten SessKag fanfiction és fanpic gyűjtőhely, a neve Dokuga.
Egy pár általános megfigyelés a SessKag fanfictionökkel kapcsolatban:
Ugyebár az animében is benne van, hogy Sesshoumaru kutya alakot is fel tud venni, illetve neki és inuyashának is vörös lesz a szeme, amikor elveszítik az uralmukat a kulturáltabb énjük felett. A fanfictionökben Sessh beszélget a szörnyeteg énjével. A beast-je egy ösztönlény, ebből kiindulva állatias és őszinte. Erről azonnal a Final Fantasy VII. fanficek jutottak az eszembe, mert anno olvastam Vincentről pár ficet és ott is ehhez hasonlóan Vince kommunikált Chaossal. Ez a párhuzam egyébként tetszik és sok mindent ki lehet belőle hozni.
A másik dolog, hogy Sessh párjává (mate) teszi Kagomét azáltal, hogy megjelöli (általában a vállába harap és úgy teszi rá a Mating Mark-ot). Ez az ötlet sem rossz (így Kagoménak is lesz egy félholdja, így minden youkai tudja, hogy kihez tartozik), de azért furcsa, hogy mindig a vállán van a jel (Mark). Szerintem az első fanfic író így találta ki és utána mindenki ezt követte.
Ezenkívül sokan nem veszik figyelembe, hogy a középkori Japánban milyen körülmények uralkodtak, milyen volt az akkori öltözködés. Vannak, akik kicsit jobban utánanéztek a dolognak, ami becsülendő, de mégis írnak ilyeneket, hogy étkezőasztal (lábakon álló tálcán szolgálták fel az ételt, az animében is így van), nehéz faajtó (na az nem volt még akkor, viszont volt helyette shouji és fusuma), csizma (leginkább getát hordtak, de mondjuk a tabi is megfelelő lett volna a kontextusba), kapucni (olyan sem volt még akkor, a hagyományos viselet a kimono volt, aminek nincs kapucnija. Eső vagy hó esetén az áll alatt megköthető szalmakalapot viseltek.). Azért nem értem, hogy miért írnak bele ilyeneket, mert nem csak az Inuyasha animében láthatták, hogy ilyenek nem voltak, hanem bármely más olyan animében, ami abban a korszakban játszódik. Mindegy. Inuyasha általában negatív szereplő, ami nekem annyira nem tetszik, mert alapvetően nem volt ő rossz a sorozatban, bár az tény, hogy az már az animében sem tetszett, hogy állandóan Kikyou után futkos. Illetve még arra figyeltem fel, hogy sokszor rosszul írják a neveket. Kagoménak meg szinte mindig kék a szeme.
Szeretnék majd én is egy fanfictiont írni, de még egyelőre nincs ötletem rá. Majd csak jön az ihlet. Az biztos, hogy én post-canont írnék.
Foglalkoztat még a Sessh x Rin párosítás is (természetesen felnőtt Rinnel), de én nem vele hoznám össze. Egyébként Sesshoumaru azért is nagyon szimpi nekem, mert nagyon hasonlít a saját regényem főszereplőjére, Rengére. Pedig a regényem még azelőtt találtam ki, mielőtt akár egy hangot is tudtam volna az animéről és a szereplőiről. Az én Rengém is egy démon (ugyan nálam kissé másak a démonok, mint az Inuyashában) és megkíméli egy ember kislány életét, akit utána nem tud lerázni, így végül együtt vándorolnak tíz éven keresztül. Renge a kislány által ismeri meg az emberi természetet és kezd el megnyílni a külvilág felé. Nálam egyébként Renge összejön a lánnyal, akit felnevel, mikor a lány 16 éves lesz.
Visszakanyarodva még az Inuyasha témához, nekem nagy kedvencem Jaken (és nem Yaken, ahogy sokan írják. Dzs-vel kell ejteni. Ahogy Sesshoumaru is sz-el van és nem s-el). Annyira vicces és szerencsétlen egy figura és olyan fejeket tud vágni XD

sesskag_sketch___intimate_by_youkaiyume-d7g7ob2

Hú, még egy csomó mindenről szerettem volna ide írni az elmúlt 1 évben. Nem tudom, mikor fogok megint blogolni, mert eléggé hektikus az időbeosztásom, meg holnap (pár óra múlva!) kezdődik a második évem az egyetemen és gyanítom, megint nem lesz túl sok szabadidőm.

Megint jó régóta nem írtam ide és szégyen és gyalázat, de sok mindennel el vagyok maradva. Ez nem feltétlen a saját hibámból adódik.
De kezdjük az elején.

ELTE  Japán

Felvettek! 😀 😀 😀

Először magam sem hittem el, hogy felvettek az egyetemre, hiszen a magam 408 pontjával korábban nem nagyon álmodhattam volna róla, hogy állami finanszírozáson folytassak tanulmányokat a japán szakon.
Amikor megkaptam az értesítést, még egy kis ideig nem is akartam elhinni, hogy tényleg összejött 🙂
Több év kellett hozzá, hogy összeszedjem a bátorságot és beadjam a jelentkezésemet, ugyanis nem mostanában szereztem meg az érettségit.
Idén leszek 30, így mondhatni későn vágok bele az egyetembe, hiszen más ilyenkor már a családalapításon töri a fejét, viszont én úgy hiszem, tanulni sosem késő.
Megmondom őszintén, hosszú évekig nem tudtam eldönteni, mit is kéne tanulnom, miből szeretnék majd diplomát és miután elkezdtem dolgozni, annyira nem is foglalkoztam a dologgal, mert lekötött a munka. Azonban ott lapult bennem az érzés, hogy meg kéne próbálni és két éve majdnem be is adtam a jelentkezésemet, de a végén mégsem tettem, amit egyébként utána már meg is bántam. Így idén nem akartam újra ugyanebbe a hibába esni, és végül csak jelentkeztem.
Emelt szintű érettségim azonban nem volt, mivel amikor én érettségiztem, ez a rendszer még nem létezett. Szóval végül elmentem az emelt angolra és egész jól sikerült.
Végül azért esett a japán szakra a választásom, mert az utóbbi években egyre jobban megszerettem az országot és a nyelvet és a jövőben majd szeretnék olyan munkát végezni, ami kapcsolatban áll vele. Fordítani is nagyon szeretek, így ez a pálya a legmegfelelőbb számomra. Meg egyébként is humán beállítottságú vagyok, szóval esélyesebb, hogy ezt elvégzem, mint bármi mást. Hiszen olyan szintű lelkesedéssel vagyok iránta, ami az egész életemet áthatja 🙂

Skóciai nyelvtanfolyam

Igen, nemrég voltam egy külföldi nyelvtanfolyamon. Alig egy hete, hogy hazajöttem. Egyszer mindenképp ki szerettem volna menni külföldre egy nyelvtanfolyamra és amikor Márciusban a kezem ügyébe került egy prospektus, úgy éreztem, itt az idő. Amúgy is fejleszteni akartam a nyelvkészségemet, mert bár felsőfokon vagyok angolból, beszélni mégsem szívesen beszéltem, mivel kb. sosem gyakoroltam. Erre megfelelőnek tűnt a célországba menni. Igazából sikeresnek mondhatom a dolgot, mert én még életemben nem beszéltem annyit angolul, mint az elmúlt pár hét alatt és az első pár nap után már gondolkodni is nagyrészt angolul gondolkodtam. A nyelvtani ismereteimen még néhol csiszolni kell, mert pl. a feltételes szerkezetet előszeretettel keverem, de mind a speaking, mind a listening terén sokat fejlődtem.
Miért éppen Skócia? Több érv is szólt mellette 🙂 Először is, még sosem jártam ott és már nagyon kíváncsi voltam rá. Másrészt meg olcsóbb volt, mint a többi nyelvtanfolyam és idén nem mondható túl stabilnak az anyagi helyzetem, így ez igen fontos döntő érv volt.
Előtte pedig egy régi és nagyon kedves barátomat látogattam meg Londonban, aki kitűnő házigazda volt és nagyon köszönöm neki a vendéglátást! 😀 A nyelvtanfolyamom Edinburhban volt, de előtte még 2 napot eltöltöttem a Felföldön, mondhatni végig rohantam. Sajnos Skócia sokkal, de sokkal drágábbnak bizonyult, mint azt gondoltam volna, így mondhatni ingem-gatyám ráment, de ha azt vesszük, talán más tanfolyammal is így jártam volna. Ennek ellenére nem bánom, mert hasznos dologra költöttem.
Majd lesz erről is egy részletes élménybeszámolóm, amint a végére érek a tavalyinak XD

Démoni Szenvedély regény

Igen, tudom, hogy ezer éve ígértem a folytatást… És ma sem ülök neki, mert estére totál lefáradok. Szóval Skócia, meg az előtte és utána való ügyintézések miatt volt némi szünet, de lassan, de biztosan folytatni fogom. Erre mérget vehettek. Ez lesz az első olyan regényem, amit be is fejezek. Sikerült sorrendben haladnom a történettel és nem össze-vissza részleteket írnom, ami nálam már eleve nagy szó és épp ezért elhatároztam, hogy ezt végig is viszem.
Már az utazás előtt be akartam fejezni, de a sors közbeszólt. Most meg jön az egyetem, szóval jó lenne még a szemeszter elején végeznem vele, mert gyanítom, később fel kell kötnöm a gatyát.
Van egy sci-fi is, amit majdnem ezzel egy időben találtam ki, de azt szerintem addig inkább nem is kezdem majd el feltölteni, míg meg nem írok belőle jópár kész fejezetet. Meglátjuk, azzal hogyan haladok majd. Előbb ezt fejezzem be 🙂

Free! fordítás

Ebbe nem sokkal az utazásom előtt kezdtem bele. Miután pár rész után beleszerettem a Hataraku Maou-samába és szenvedélyesen fordítottam mindvégig, szemet vetettem a Free!-re is. Amit egyébként előre nem jelentettem be, hogy vinni fogok, mivel ilyen téren mostanában egyáltalán nem tudok és nem is szeretnék előre tervezni és mert amúgy is csak külsős fordító vagyok. Úgy tudom, ez több embernek nem tetszett/tetszik. Mármint, hogy más csapat előre bejelentette én meg csak belekezdek, amikor elkezdődik a sorozat. Szerintem etikus vagyok, mert nem mások munkáját folytatom, hanem mindig az elejéről kezdem a sorozatokat. Nem nagyon érdekel más csapatok fordítása, pontosabban tudom kik azok, akiknek a feliratával szívesen megnézek magyarul is egy animét és ha ők visznek valamit, akkor én nem kezdek bele külön. Viszont vannak olyanok, amiknél úgy érzem, igenis vinni szeretném, mert érdekel és tetszik és a kedvenc fordítóim amúgy sem viszik. Szóval a fordítói etikettet betartom és nem lopok másoktól.
Na de elkanyarodtam. Szóval ezt is most folytatni fogom. Lesz egy hosszabb pepecselésem az OP és ED fordítással, amiket eddig azért nem akartam lefordítani, mert nem volt kinn a hivatalos dalszöveg és mindenki mást hallott ki belőlük. Meglátom, mennyi idő alatt zárkózom fel. Kedvtelésből fordítok, így nem fogok más csapatokkal versenyezni, hogy előbb adjam ki a feliratot, mint ők. Így egy kicsit kényelmesen haladok, de kész leszek és inkább előbb, mint utóbb, mert már nyakamon az egyetem 🙂

Szerző: sangsahwa | június 14, 2013

Hataraku Maou-sama! Ismertető – Új Project

hataraku maou

A 2013 tavaszi anime szezonnak nem nagyon néztem előre utána és nem írtam össze belőle listát, hogy miket szeretnék majd megnézni. Szóval már javában benne voltam a szezonban, amikor egyáltalán elkezdtem belenézni pár sorozatba. Elsők között szerepelt a Hataraku Maou-sama!, amire csak úgy mindenféle meggondolás és elvárás nélkül vágtam bele. Mondhatom, egy percig sem bántam meg XD
Már 6 rész kinn volt a sorozatból, amikor becsatlakoztam, de azokat egy ültő helyemben néztem meg és minden pillanatát élveztem. Szóval több év után azon nyomban kedvet kaptam a fordításhoz 😀 Gyorsan neki is láttam, beszereztem a szükséges programokat és uccu neki. Az első pár rész baromi lassan ment, mert először dolgoztam ezzel a felirat készítő programmal és nem volt kedvem elolvasni a hosszú manualt, szóval próbálgatásos alapon, nagyjából másfél hét alatt tanultam ki minden csínját-bínját. Több angol feliratot is megnéztem és közben, ahol csak kiértettem, leírtam a japán szöveget is, valamint a japán feliratot is felhasználtam a fordításhoz. Ennek köszönhetően baromi időigényes minden egyes rész fordítása, de így sokkal jobb, mintha csak az angol feliratra hagyatkoznék, amit gyakorta átköltenek.
No, de essen szó a sorozatról magáról is 🙂

Ismertető:

hataraku A történet Ente Isla szigetén veszi kezdetét, melynek gonosz démon nagyura és annak leghűségesebb tábornoka egy, az emberekkel folytatott vesztes csata után a modern kori Japánba menekül egy dimenzió kapun keresztül. A célállomás nem volt előre eltervezett, így már azonnal az érkezéskor problémák tömkelegével kell szembenézniük. Viszont, mivel annyi erejük már nem maradt, hogy másik dimenzióba menjenek, kénytelenek ott boldogulni. Ráadásul még a démoni formájukat is elveszítik, így emberként kell megbírkózniuk a kihívásokkal.
Maou, a démon nagyúr és Alsiel, a tábornok hamar rájönnek, hogy a Földön a pénz az, ami mozgásban tartja a dolgokat és aki annak szűkében van, az bizony igen kellemetlen helyzetben találhatja magát. Bármily megalázó is rájuk nézve, kénytelenek munka után nézni. Végül a Nagyúr sikeresen elhelyezkedik egy étteremláncnál, és napról-napra egyre jobban élvezi az emberi létet. Ahogy folyamatosan megismeri az embereket, úgy változik egyre inkább az ő értékrendje és személyisége is.
Végződhetne mindez igazi happy enddel, ha nem jönne utánuk valaki Ente Isláról, hogy véget vessen nyugodt napjaiknak. Ente Isla Hőse, Emilia, kinek legfőbb célja megölni a Nagyurat, szintén Japánba megy. Tervei azonban már az érkezéskor dugába dőlnek. Mindenesetre Emilia is igyekszik kihozni a legtöbbet magából, és folyamatosan felügyeli Maou és Alsiel minden egyes lépését, hogy ha a szükség úgy hozza, közbe avatkozzon. Bővebben…

Szerző: sangsahwa | június 14, 2013

Shingeki no Kyoujin – OP verziók

Belekezdtem én is. Korábban már megnéztem az első részt, de az alapján nem túlzottan érdekelt. Majd, mivel annyian dicsérték, rávettem magam a folytatásra. Még mindig nem tartozik a kedvenceim közé. Tulajdonképpen a 7-ik részig szinte egyáltalán nem érdekelt, hogy mi fog történni. Szóval első ránézésre nálam egyszer nézhető sorozatnak tűnik. Végig nézem, mert ha már idáig eljutottam, nem adom fel.
Ezzel most nem akarom leszólni a sorozatot, teljesen szubjektív a véleményem. Remélem, másoknak jobban bejön 🙂
Nem is írtam volna róla a blogomra alapesetben, de az OP-je megér egy bejegyzést.
Annyira tetszik, hogy csak az opening bekerült a kedvenceim közé.
Aztán észrevettem, hogy számos “paródia”, átdolgozás kering róla a neten.
Ide belinkelem őket.
Ez az első alkalom, hogy egy OP-ről ennyi féle videót lássak.
Vannak köztük elég jók is.

Előbb jöjjön az eredeti verzió:

[youtube http://youtu.be/R5uDHhGC8cc]

 

 

Bővebben…

Szerző: sangsahwa | június 12, 2013

El vagyok maradva

Kissé el vagyok maradva a blogolással és minden mással is az utóbbi időben. Ennek legfőbb okai, hogy egyrészt angoloznom kellett, ugyanis felvételiztem, másrészt pedig elvállaltam egy projektet és az utóbbi időben sokat fordítottam.
Szóval, aki esetleg várta már a regény frissítést, annak jó hírem van, ugyanis a héten folytatom az írást. Július végén elutazom hosszabb időre, és valószínűleg az utazás alatt nem lesz időm az írással foglalkozni, így a Démoni Szenvedélyt azelőtt mindenképp befejezem.
Nem titok, hogy közben egy másik regényt is írok, igazából még a Démoni Szenvedély előtt kezdtem el írni, csak jóval lassabban haladok vele.
Úgy terveztem, hogy miután ezt befejezem, a másikat kezdem el megjelentetni. Mivel annál hosszabbak a fejezetek, így azokat majd több részletben fogom feltenni. Még gondolkodom, hogy azelőtt elkezdjem-e felpakolni, hogy kimegyek.
Szeretnék azzal is haladni, hiszen az a sztori és főleg a főszereplő közelebb áll a szívemhez, mint mondjuk Asami vagy Ran. Ráadásul, bár még hivatalosan sehova nem került fel a sztori, annak a főszereplőnek már több rajongója is van 🙂
Na ennyit ízelítőül, később majd még egy másik bejegyzésben írok róla.
Most pedig vissza a bla bla blához 😀

Szóval letudtam a felvételit. Emelt szintű angolt írtam, egyrészt, mert akkor van 50 plusz pontom, másrészt meg a bölcsész szakra való jelentkezéshez asszem feltétel is lett, hogy az egyik felvételi tárgy emelt szintű legyen.
Az írásbelim elég jó lett, a szóbelim annyira nem sikerült jól, mint vártam. Azért nagyon remélem felvesznek.
A szóbeli napja amúgy is egy extra szar nap volt a számomra. Már egyszer kifakadtam rajta, de akárhányszor eszembe jut, mindig felhúzom magamat a dolgon.
Szóval hétfőn már eleve úgy kezdődött a reggelem, hogy négyszer indultam el otthonról, mert valahogy mindig otthon felejtettem valamit. Ennek ellenére még így is sikerült egy fontos dolgot otthon hagynom… Ezek után a buszmegállóban rájöttem, hogy lejárt a bérletem, ezért kénytelen vagyok a sofőrtől jegyet venni, ahol ugye 450 Ft egy jegy. Már arra nem volt időm, hogy elmenjek a legközelebbi pénztárig. Ráadásul át kellett szállnom egy másik buszra és útközben sem tudtam volna jegyet venni, így kapásból 2 jegy kellett. Felszálltam és a buszsofőr azt mondta, hogy nem tud 1000-esből visszaadni… Én viszont nem szállhattam le, mert akkor elkésem a vizsgáról. Szóval kénytelen voltam a két jegyet 1000 Ft-ért megvenni. Ami mondjuk már csak azért is felháborító, mert gyűjtőben 300 Ft egy jegy, normál esetben 350 Ft, buszsofőrtől elvileg 450 Ft, de így kénytelen voltam 500 Ft-ért megvenni, szóval 400 Ft-al többet fizettem két jegyért, mintha mondjuk gyűjtőm lett volna.
Utána kiderült, hogy egy óra csúszás van a vizsgán. Bementem és kihúztam az egyetlen tételt, amit semmiképp sem akartam… a környezetvédelmet. Igazából ez csak azért problémás nekem, mert magyarul sem nagyon tudok róla mondjuk 5 mondatnál többet beszélni. Meg volt érvelés is, az meg nekem nem megy spontán. Én szeretem hosszan és alaposan átgondolni a mondandómat, mielőtt érvelek, így meg is akadtam. Szóval mondhatjuk azt, hogy ez sikerülhetett volna sokkal jobban is. Most már mindegy, majd a hónap végén kiderül a végső százalék és Júli végén pedig, hogy felvettek-e vagy sem. Csak akkor meg pont nem leszek már itthon.
Visszatérve a fenomenális hétfői napra, a vizsga után sikerült egy megállóval arrébb leszállnom a villamosról, mint kellett volna és gyalogolhattam a magassarkúban, amiben már 10 perc után is úgy elkezdett fájni a lábam, hogy sírni tudtam volna. Pedig direkt olyan magassarkút választottam, amiben már több bulit is áttáncoltam és bírtam. Most meg iszonyat fájt benne a lábam. Aztán bevásároltam és a buszmegálló felé vettem az irányt. Mivel piszokul szenvedtem, eszembe sem jutott, hogy megint nem lesz útközben pénztár, és a buszsofőrtől kell majd jegyet vennem, viszont apróm az nincs. Szóval elfelejtettem váltani. Útközben volt egy jegyautomata, ami nem működött. A buszomra vagy 20 percet kellett várni a tűző napon állva. Egy darab trafik tábláját szúrtam ki már messziről, amin azt hirdette, hogy ott lehet vonaljegyet kapni. Na, gondoltam, majd ott veszek. Erre odaérve látom, hogy a trafik zárva. Tulajdonképpen annyira üres volt, hogy lehet, már évek óta bezárt.
Végre jött a busz, felszálltam rá és itt is azt mondta a sofőr, hogy nem tud visszaadni. Én viszont marhára ideges lettem. Nehogy már most meg egy jegy kerüljön ezer forintba… A legközelebbi pénztár gyalog magassarkúban szerintem nekem több óra séta lett volna. Aztán a sofőr csak összekaparta nekem a visszajárót a zsebéből.
Azt mondja már meg nekem valaki, hogy ha már lehet jegyet kapni a sofőrtől, ráadásul jóval drágábban, mint bárhol máshol, akkor miért nincs náluk visszajáró?!
Meg eleve miért kerül 100 forinttal többe náluk a jegy, mint a pénztárnál vagy az automatából? Milyen alapon? Iszonyat felháborítónak tartom ezt az egészet. A BKV mocskos, zajos és szar állapotú járműveket üzemeltet, a jegyek ára nincs megfelelő arányban a bérlet árával és legfőképp az átlagkeresettel nem. Ilyen szolgáltatásért ennyit elkérni szerintem egyenesen vérlázító.
Nagy kár, hogy itt nincs másik tömegközlekedési vállalat és ezáltal versenyhelyzet, mert amíg ez így van, szerintem a szolgáltatás sem fog olyan színvonalra kerülni, mint amilyen egy európai országban az illő lenne.
Na szóval kiakasztott a dolog rendesen. Iszonyat visszasírom a japán tömegközlekedést.

Még történt az elmúlt olyan másfél hónapban pár dolog, amiről akartam is írni, csak még mindig nem fejeztem be a bejegyzést 😛
Majd szépen sorjában 🙂
Aki olvassa a Japán úti beszámolómat, annak is jó hírrel szolgálhatok, mert Júli végéig azt is végig megírom. Ugyanis utána Londonba és Skóciába megyek, és a Japán beszámoló után arról fogok írni, illetve utazás alatt is megosztok majd pár képet.

A várva-várt erotika 🙂

 

Tizenharmadik Fejezet – Barack Illat

 

Asami a nap első felében annyira ideges volt, hogy nem tudott magával mit kezdeni. Előbb a szobájában járt föl, s alá és azt ecsetelte Kaedének, hogy mennyire elege van a férfiból, majd olvasni akart, hogy elterelje a gondolatait, de sehogy sem ment neki. Végül elővette a festővásznat és a szolgálójával kimentek a kertbe egy megfelelő helyet találni. Míg Kaede próbált neki olyan dolgokról beszélni, amiknek lehetőleg köze nincs a démonokhoz, ő nekiállt egy vázlatos rajznak, de rájött közben, hogy most ehhez sincs kedve.
– Ma még nem is ettél és már dél is elmúlt – mondta neki kedvesen Kaede. – Üres gyomorral nehéz jobb kedvre derülni, nem igaz? – kérdezte, majd felállt a székéről és odament a császárnéhoz. Megfogta a kezét és felsegítette, majd maga után húzta.
– Menjünk vissza, Noriko már biztosan készíti az ebédet. Le merem fogadni bármit megfőz neked, amit csak szeretnél.
Asami elmosolyodott a fiatalabb lány hátát nézve, miközben hagyta, hogy az maga után húzza őt. Kaede mindig próbálta őt jobb kedvre deríteni, ha látta, hogy szomorú. Már a puszta törődése is olyan jól esett neki, hogy érezte kezd feloldódni és arra is rájött, hogy valóban éhes, hiszen még semmit sem evett.

A konyhába érve Norikót már a kondér mellett állva találták. A szakácsnő rájuk mosolygott, amikor meglátta őket, majd azonnal nekiállt tányérokat keríteni és megteríteni az asztalt.
– Édesem, ma még csak nem is reggeliztél! – mondta neki elkeseredetten a szakácsnő aggódó arccal. – Csak nem beteg vagy? Rosszul érzed magad?
– Nem, ne aggódj, ilyesmiről szó sincs – nyugtatta meg kedvesen mosolyogva Asami. – Csak reggel óta nincs túl jó kedvem.
Noriko felsorakoztatott előtte egy halom ételt és Asami kiválasztotta magának a legszimpatikusabb falatokat.
– Már megint az szemtelen démon császár viselkedett veled méltatlanul? – kérdezte az idősebb nő.
Kaede aggodalmas arcot vágott és az ajtóra vetette a tekintetét.
– Ne mondj ilyet rá, még a végén meghallja és a fejedet veszi! – szólt rá a szakácsnőre csitító hangon, azonban az csak intett egyet.
– Mégis mi történt? – kérdezte Noriko, miközben megkavarta párszor a kondérban rotyogó ételt.
– Igazán semmi, csak megint kimutatta, mennyire utál engem – kis szünetet tartott, de a másik kérdő tekintetére folytatta. – Az éjszaka felöntött a garatra, aztán reggelig vissza sem tért a szobájába. A teaházban találtam rá. Már csak Jiyun Xiang és Feng Long Li parancsnok volt vele, de biztos vagyok benne, hogy az éjszakát megint valami yaojing nőcskével szórakozva töltötte. Aztán ma reggel, miután ittam a csészéjéből, nem volt hajlandó többé azt a csészét használni, hanem Xiangot és Lit menesztette egy másikért.
Asami hangjából kiszűrődött a megbántottság.
– Annyira utál azért, mert ember vagyok, hogy még érinteni sem akarja azt, amihez én hozzáérek. Pedig én már azt hittem, hogy kezd normálisan viselkedni velem. Az utóbbi időben legalábbis így tűnt.
Leverten meredt az előtte heverő tányérokra.
– Hmm- jegyezte meg Noriko. – Én nem hinném, hogy ez így van.
Asami ráemelte kétkedő tekintetét.
– Ha ennyire zavarta őt a jelenléted, akkor miért nem téged küldött ki? Miért a másik kettőt küldte el? Bővebben…

AFS-en már fenn van egy ideje ez és a következő fejezet is, szóval most már ideje lenne itt is megjelentetnem…
Elég sűrű volt mostanában az életem, de nem feledkeztem meg a sorozatról, igyekszem a héten hozni a folytatást a 14-ik fejezet képében 🙂

Ehhez a fejezethez egy számot is linkelek, mely szerintem hangulatát tekintve nagyon megy a fejezet elejéhez, amikor Ran elmereng.

Yun Duo – My Lou Lan

Tizenkettedik Fejezet – Ahogyan a démonok mulatnak

A következő nap, bár Li kicsit visszafogta magát, hiszen mégsem akarta összerúgni a port az egyik legjobb barátjával, és egyben a császár ellen sem akart lázadni, mégis képtelen volt teljes mértékben lemondani Asami társaságáról. Valóban tetszett neki a lány, nemcsak külsőleg, de a személyisége is nagyon magával ragadta. Tartott azonban tőle, hogy egyrészt érzelmei viszonzatlanok, másrészt amúgy is meddő a próbálkozása.
Mindeközben Ran kezdett tisztába jönni a saját érzelmeivel. Li jelenléte és a tény, hogy állandóan a hou körül legyeskedik, felnyitotta a szemét bizonyos dolgokra. Mint például arra, hogy nem csupán testileg vonzódik a lányhoz, de rettentően féltékeny is. Nem csak azért, mert nem akarja, hogy a préda más vadász figyelmét is felkeltse hanem, mert attól tartott, más elorrolhatja előle a zsákmányt, ha ő nem csap le rá. Rettentően aggasztotta a gondolat, hogy netán Asami több érdeklődést mutat Li iránt, mint iránta.
Hosszú viaskodás után rájött, felesleges küzdenie az érzés ellen. Már csak attól félt, hogy esetleg helyrehozhatatlan hibát vétett. Az elmúlt éjszaka felét azzal töltötte, hogy megpróbált rájönni, Asami hogyan viszonyulhat hozzá. Kelletlenül vette tudomásul, hogy fogalma sincs róla. Abban biztos volt, hogy a lány haragszik rá, viszont nem tudta, mit tegyen, hogy kiengesztelje. Így arra is ráeszmélt, hogy nem tudja, miket szeret a lány. Szeret és tud is festeni, minden bizonnyal olvasni is szeret, hiszen a minap egy könyv volt a kezében és nagyon elmerült a tartalmában.
Személyiségét tekintve tudta, hogy bátor és határozott. Ezen kívül azonban semmi mást nem tudott róla. Mivel soha nem is próbálta jobban megismerni.

Most már, azon kívül, hogy rettentően szerette volna ágyba vinni a lányt, jobban meg is akarta érteni őt. Azonban még mindig meglehetősen tanácstalan volt azt illetően, hogy hogyan közelítse meg.
A nőkkel való ismerkedés terén soha nem voltak különösebb gondjai. Ha csak egy vagy akár több kellemes éjszakára vágyott, mindig tudta, mit csináljon. Ha azonban arról volt szó, hogy érzelmileg is közel kerüljön a másikhoz, bizonytalanná vált. Épp ezért nem is akart soha senkihez sem igazán közel kerülni, mert olyankor gyengének érezte magát.
Végül olyan egyezségre jutott saját magával, hogy innentől kezdve megpróbál közelebb kerülni a feleségéhez, és most már ki fogja használni a kínálkozó alkalmat.

***

Esti, hosszas merengése után jó sokáig aludt, így már majdnem dél volt, amikor végre kimászott a lakosztályából.
Első dolga az volt, hogy megkeresse Lit és Xiangot.
A két férfit, nagy megkönnyebbülésére együtt találta az első emeleti tárgyaló szobában Ling és a mindig szótlan Yu Enlai társaságában.
Amikor belépett a helyiségbe, mindannyian az ajtó irányába néztek, majd meghajlással köszöntötték őt. Úgy tűnt, egy beszélgetés közepén toppant be, de egyelőre nem folytatták a diskurzust, az ő szavára vártak.
Ő is köszöntötte a többieket, majd elfoglalta a Xiang és Enlai között lévő ülőhelyet. Bár uralkodói rangjánál fogva egy yaojing, Keleti palotában a fogadóteremben köszöntötte volna alattvalóit és parancsnokait, de az itteni fogadóterem nem nyerte el a szimpátiáját. A földszinten lévő üres terem egyik végében foglalt helyet az uralkodónak vagy helyi uraságnak emelt pódium, melyet bambuszból készült rolóval lehetett elkülöníteni a terem többi részétől. Semmiképp nem akart egy bambuszfüggönyön át beszélgetni a többiekkel, és a ciprusfából emelt pódium sem volt összehasonlítható egy yaojing palota aranyozott trónusával. Így kényelmesebbnek és praktikusabbnak érezte a parancsnokaival és tanácsosával együtt az ülőpárnákon ülnie, legalábbis addig, amíg fel nem épül a palota, aminek a helyét már a múltkor kiválasztotta, és az építésére mesterembereket bízott meg. Bővebben…

Szerző: sangsahwa | április 2, 2013

Démoni Szenvedély – Szavazás

Nem sűrűn teszek ki szavazást, de érdekelne a véleményetek 🙂
Azt szeretném megtudni, hogy kik a kedvenc szereplőitek.
Maximum 3 személyt választhattok ki.

Köszönöm a szavazatod! 🙂

Szerző: sangsahwa | március 25, 2013

Képek a Démoni Szenvedély szereplőiről

Kedves Olvasóim!

Mivel nem voltam elégedett a saját rajzommal, inkább kerestem olyan képeket, amiken a karakterek hasonlítanak arra, ahogy én elképzeltem a szereplőimet.

A képeket ebben az albumban tudjátok megnézni.

A képek között (Ran és Xiang) Heise Jinyao alkotó képei láthatóak. Illetve Asaminál az Iple House Asa nevű babája, Xiangnál pedig a Souldoll Bertrand nevű babája van.

 

A korábbi fejezeteket a Regény kategória alatt találjátok!

Tizenegyedik Fejezet – A Vetélytárs

Amikor beléptek a Holdkristályokat rejtő hatalmas barlang termébe, Linek még a lélegzete is elállt. Fáklyáját a magasba emelte, hogy jobban lássa, mit rejt a helyiség. A meleg, aranyló fény sokszorosan vetült vissza a barlang faláról. A kőfal felülete sima volt és számos fémesen csillogó követ rejtett, amik tükrökként verték vissza a fényt. Így hármójuk fáklyájának világa is elegendő volt, hogy teljesen beragyogja a termet.

A sziporkázó fényben pedig észrevette a földre egymás mellé pakolt medálokat és fegyvereket.

A legkülönfélébb harci eszközök hevertek ott. Lándzsák, dárdák, pikák, hullámos és egyenes pengéjű kardok, szablyák, kaszák, alabárdok, számszeríjjak és még sok más dolog.

Bár a háborúban már számtalanszor látta őket tulajdonosuk kezében, most így, hogy egy helyen voltak, mégis csodálattal töltötte el őt.

– Mesés látvány – mondta elismerően, majd közelebb ment a fegyvertárhoz, hogy közelebbről is megcsodálhassa.

Felemelt egy gazdagon díszített hüvelyű kardot és tanulmányozni kezdte a keresztvasba ágyazott kristályt.

– Sajnos még elég fakó a kő.

– Amíg nem töltődik teljesen vissza, addig nem lehet újra igét bocsátani rá – magyarázta Ran. – Addig is itt őrizzük őket, nehogy valaki elfelejtse kitenni a telihold fényére.

– Még nem gyanakszik senki? – kérdezte Li.

Xiang megrázta a fejét, majd válaszolt.

– Egyelőre nem, de az is igaz, hogy még nem keveredtünk komolyabb összetűzésbe az emberekkel. Ha netán valaki megsérülne, és az emberek látnák, hogy nem gyógyul be azonnal a sérülése, akkor viszont biztosan hamar szárnyra kelne a pletyka.

– Az pedig nem lenne túl jó – toldotta meg a tianzi.

Li bólintott.

– A katonáim nem provokálják a népet, így remélem az én tartományomban nem lesz baj.

– Reméljük másnál sem lesz – sóhajtott egyet Ran. – Például Ruo Weiért vagy Zheng Xu Lingért nem tenném tűzbe a kezem, nem is beszélve Mingről.

Li megértette a barátja aggodalmát.

– Csak nem olyan ostobák, hogy maguk alatt vágják a fát – próbálta megnyugtatni a másikat.

Ami azt illeti, ő sem tudott teljesen hinni abban, amit mondott.

Viszont a találkozón Ran egészen biztosan újra felhívja rá mindenki figyelmét, hogy ne cselekedjenek meggondolatlanul.

Túl kevés volt a használható kő, így nem volt belőle tartalékuk. Ha a Sötét Hágókban lévő bányákban nem bukkannak utánpótlásra, akkor ez a probléma még sokszor megismétlődhet, és nem ez lesz az első alkalom, hogy fél évet végig kell, izguljanak.

***

Míg Ranék távol voltak, újabb vendég érkezett a kastélyba. Az egyik őr bevezette őt a földszinten lévő kisterembe, ahol Mao aludt korábban, hogy ott várja meg a császárt.

Asami csak a szobája erkélyéről kitekintve látta az érkezőt, de nem volt kedve lemenni, köszönteni. A férje a tanácsossal és közös barátjukkal még viszonylag korán útra kelt. Nem tudta elképzelni, hova mehetnek együtt olyan korán. Ráadásul Ranra nem volt jellemző, hogy bármi miatt is korán felkeljen. Ugyan egyszer-kétszer elhagyta hosszabb időre a kastélyt Xiang társaságában, de mindig betudta annak, hogy együtt járják a környéket.

Lehet, hogy most is így tesznek. Mindenesetre a helyzet akkor is furcsa volt neki, és valahol az agyában ott motoszkált a gondolat, hogy megint valamit eltitkolnak előle.

Ebben végül is igaza volt, csak azt nem tudhatta, hogy Ran azért kelt fel olyan korán, hogy a megszokott ebédidőben visszaérjen.

Senkinek nem ismerte volna be, de reménykedett benne, hogy Asami kissé lenyugodott már és újra velük étkezik majd.

Asami valóban úgy döntött, hogy mostantól ugyanúgy megjelenik ebédkor, mint szokott, de még nem akart teljesen megbocsátani a férfinak. Csakis azért fog velük enni, hogy nehogy kimaradjon az eseményekből. Li szimpatikus volt neki, majd vele és Xianggal fog társalogni. Meg aztán Litől megtudta, hogy Ran az összes parancsnokát a kastélyba rendelte. Így legalább megismerheti őket. Az új vendég is biztos ott lesz az ebédnél, majd akkor találkozik vele is.

Nem is kellett már sokat várnia, nagyjából egy órával később, koradélután visszaért Ran.

Noriko öt főre terített. Asami mondta neki, hogy újra teríthet az ő részére is, és az új yaojingnek is kitette az ételt.

Asami már azelőtt leült a helyére, hogy a többiek beléptek volna az étkezőként és tárgyalóként is használt helyiségbe. Noriko még egy utolsó biztató mosolyt küldött felé, mielőtt kiment volna. Rögtön a távozása után Ran jelent meg az ajtóban.

A férfi a tekintetét az ételekről a lányra emelte és hirtelen nagyot dobbant a szíve. Hiába reménykedett benne, hogy Asami tényleg velük tart ma, mégis meglepetésként érte a dolog. Asami a férfi arckifejezését félreértelmezve úgy érezte, Ran nem túl boldog, hogy ott látja őt. Arcát durcásan elfordította tőle és csak akkor nézett újra az ajtó irányába, amikor hallotta, hogy a többiek is belépnek.

Ran gyorsan magához tért és elfoglalta a helyét közvetlen a lány balján. Pont, mikor Maót fogadták. Megint a feleség kapta a jobb oldali ülőhelyet.

Rant Xiang követte. A tanácsos udvariasan köszönt a lánynak, aki viszonozta a kedvességét. A fehérhajú férfi Ran intésére az uralkodó mellett foglalt helyet a baloldalon.

Li és az idegen egyszerre léptek be az ajtón, épp diskuráltak valamiről.

Az idegen yaojing parancsnok nagyjából egy magas volt beszélgető partnerével, de arca töredékét sem mutatta a kék hajú parancsnok kedvességének. Vonásai merevek és barátságtalanok voltak, hosszú, barna haja hullámokban omlott széles vállaira és fekete szemei ridegen mérték fel a termet és a teremben lévő lányt.

Li egészen másképp reagált Asami jelenlétére. Ő személy szerint nagyon örült, hogy láthatja a császárnét.

– Asami hou! Micsoda megtiszteltetés, hogy csatlakozott hozzánk! – kiáltott fel örömében, és be sem fejezve a korábban a másikhoz intézett, megkezdett mondatát, faképnél hagyta a beszélgetőtársát.

Gyorsan elfoglalta a hou melletti ülőpárnát, meg sem várva, hogy Ran engedélyt ad-e neki vagy sem. Ez Rant egy kissé bosszantotta, hiszen ez tiszteletlenség volt vele szemben, de nem tette szóvá a dolgot, hiszen jobb, ha Li ül le a felesége mellé, mintha az új jövevény tenné.

Jelzett az állva maradt parancsnoknak, hogy foglalja el az utolsó szabadon maradt helyet Xiang mellett.

A férfi szó nélkül leült a számára kijelölt helyre, arca pedig kifejezéstelen maradt.

– Ling, gondolom még nem találkoztál a houval – mondta neki Ran a közös nyelvet használva.

A yaojing végigmérte Asamit, de csak ennyit mondott:

– Nem, még valóban nem.

Mivel ezek után Ran nem felelt semmit és mozdulatlanul várt még valamire, a férfi gyanította, hogy még mondania kéne valamit.

– Üdvözlöm hou – mondta kelletlenül, egy enyhe meghajlás kíséretében. – A nevem Zheng Xu Ling, Ran tianzi ötödik hadtestének parancsnoka vagyok.

Ran végre bólintott, így ezek szerint elvárta a megfelelő tiszteletet tőle a császárné irányában is.

Asami nem mosolygott Lingre. Rögtön látta, hogy a férfival nem fog jó kapcsolatot kialakítani. Kimérten bólintott egyet.

– Üdvözlöm, Zheng Xu Ling parancsnok. Asami hou vagyok a Birodalmi Nakahara uralkodói családból. Örömömre szolgál, hogy megismerhetem.

Asami hangjából egyértelműen kihallatszott, hogy ez az új ismeretség semminemű örömöt nem nyújt számára. A családnevét eddig nem használta, de úgy érezte, az adott szituációban érdemes lenne így bemutatkoznia. Hiszen így Zheng Xu parancsnok tudtára adja, hogy ő nem csak egy egyszerű ember feleség, akiből történetesen császárné lett, hanem eleve rangos, tekintélyes és nagyhatalmú család sarja.

Ling pedig megértette a jelzést, mert az arcán egy izom enyhén megrándult a bemutatkozás hallatán.

Ran még váltott pár szót Linggel a saját nyelvükön, majd nekiálltak enni.

– Nagy öröm számunkra, hogy kegyed újra velünk költi el az ebédjét – mondta Xiang a lánynak.

Li pedig helyeslően bólogatott.

Asami arcán egy enyhe mosoly nyert utat, melyet a fehérhajú férfinak címzett, majd a mosoly elhalta után egy gyors, futó pillantást vetett a férjére, aki azonban nem nézett fel a tányérjáról.

„Nem értem. Nemrég még arról beszélt, hogy vacsorázzunk eggyütt, most pedig ügyet sem vet rám.”

Asami futó mérgét Li hessegette el. A kék hajú férfi, úgy tűnt, mindenképp beszélgetni szeretne, így Asami megadta magát, és társalgásba elegyedett vele. A helyzet cseppet sem zavarta, hiszen a fiatal férfi illedelmes volt vele szemben és nagyon érdeklődőnek mutatkozott.

– Jól sejtem, hogy a Birodalomban, és ez által az Új Birodalomban is minden tájegységnek megvannak a maga ünnepei? – kérdezte Li.

Asamit örömmel töltötte el, hogy a yaojing őszinte érdeklődéssel viszonyul a népe szokásai iránt. Arca felragyogott, és úgy válaszolt neki.

– Pontosan. Vannak olyan ünnepek, amiket mindenhol ugyanakkor tartanak meg, de vannak regionális ünnepeink is. Bár most felvetődött bennem a kérdés, hogy mi lesz az eddig megtartott állami ünnepeinkkel – elmerengett. – Mivel már nem a Birodalmi császárhoz tartozunk, így gondolom az eddigi állami ünnepeket el kéne törölni.

Asami újra a férjére nézett, aki most már végre rá emelte a tekintetét.

Mielőtt azonban Ran bármit szólhatott volna, Li szólalt meg bánatos hangon.

– Az rettentően szomorú lenne. Az embereknek kevesebb okuk lenne ünnepelni és jól érezni magukat.

Ran morcosan összevonta a szemöldökét és úgy válaszolt:

– Nem lenne szomorú. Lesz helyettük más állami ünnep, ha már annyira mulatni akarnak.

– Ezzel a kérdéssel eddig még nem foglalkoztunk, de nagyon jó, hogy felvetette – fűzte közbe Xiang.

– Úgy hittem, ennél fontosabb kérdésekkel kell foglalkoznunk – mondta hűvösen, a yaojingek nyelvén Ling. Sötét szemeit az uralkodóra emelte.

Ran állta a kihívó pillantást és szintén a saját nyelvükön válaszolt.

– Természetesen. A találkozó témája nem változik. A többi, kisebb jelentőséggel bíró kérdéssel majd foglalkozom én magam.

Míg Ran és Ling a saját nyelvükön kezdtek el diskurálni, amibe óhatatlanul is belevonták a kettőjük között ülő Xiangot, Li kellemes melegséggel a szívében vette tudomásul, hogy a császárné szórakoztatásának megtisztelő feladata rá hárult.

– Milyen fesztiválokat szoktak errefelé tartani? – kérdezte.

– Elég sok mindent megünnepelünk. Az aratást, a napéjegyenlőséget, az újévet, a nagykorúvá válást, a tavaszt, az őszt, és még sorolhatnám.

– Ezeket mi is megünnepeljük – örvendezett Li. – Mondjuk az aratás kivételével. Nekünk nincs túl sok termőföldünk, illetve nem volt.

Asami már látta térképen a yaojingek birodalmát, ami egy hegyes-erdős területen feküdt nagyon kevés sík tereppel.

– Ha a yaojingek nem termelnek maguknak elegendő élelmet, akkor mivel tartják fenn magukat? – kérdezte kíváncsian.

– Nagyrészt kereskedelemmel – válaszolta Li. – Sok a hegyvidéki állatunk, illetve a hegyi folyamok halakban bővelkednek. Emellett kőfejtés és értékes ércek és drágakövek kinyerésében vezető a szerepünk a Keleti térségekben.

– Igaz, hogy a Keleti épületek sokkal díszesebbek, mint az itteniek?

– Az itteniek is nagyon szépek – mondta udvariasan a férfi. – Bár igaz, hogy a mi épületeinken jóval több a faragvány. Szeretjük az aprólékos díszítéseket, az aranyozást és a drágakövek használatát a művészetekben. Viszont nekem ugyanúgy tetszik az Új Birodalom szelíd, kevésbé hivalkodó, nyugalmat árasztó stílusa.

Asami most már teljesen felszabadultnak érezte magát. Ez a Li parancsnok nagyon kellemes beszélgetőpartner, és nem is olyan szűkszavú, mint amilyen Xiang szokott lenni. Asami hamar megfeledkezett róla, hogy elsősorban információgyűjtés céljából akarta őt megközelíteni, azt kérdezte, ami csak az eszébe jutott.

– Nagyon szívesen megnéznék egy yaojing épületet is – mondta lelkesen. – Még sosem láttam egyet sem, és most már nagyon érdekel, hogy milyenek lehetnek.

Ran felfigyelt a dologra. Fél füllel hallgatta, hogy miről folyik a társalgás, de nem szólt közbe.

Asami egy olyan arcát mutatta Li felé, ami sokkal nyíltabb volt, mint amilyet korábban látott tőle. Ez pedig zavarta.

– A Keleti ünnepeken is ugyanúgy vannak lampionok, papírdíszek, és sárkányok? – kérdezte izgatottan Asami.

Li szélesen mosolyogva válaszolt.

– Igen-igen. Meg zene és tánc és finom ételek. Bizonyos alkalmakkor vetélkedők is vannak.

– Akkor elég hasonlóak lehetnek ezek az ünnepek – konstatálta a lány.

– Remélem valamikor a közeljövőben lesz valamilyen ünnepség, hogy megbizonyosodjam róla, tényleg sokban hasonlítanak egymáshoz. Örömmel venném, ha a hou velem tartana az egyik ilyen ünnep alkalmával.

Ran felkapta a vizet, most már úgy döntött közbeszól.

– Szó sem lehet róla, hogy a hou elhagyja a kastélyt! – csattant fel.

Asami tekintete elfelhősödött. Bár ő is tisztában volt vele, hogy nem tanácsos csak úgy kimennie a városba, és megfelelő kíséret nélkül mászkálnia, nem tetszett neki a hangnem, amit a férje megütött.

– Úgy mondod, mintha fogoly lennék! – válaszolt indulatosan.

A három másik jelenlévő csak csendben figyelte a fejleményeket.

– Gondold úgy, ahogy akarod – felelte ellentmondást nem tűrő hangon a tianzi. – Megtiltom, hogy kitedd a lábad a kastély területéről az engedélyem nélkül.

Xiang felsóhajtott.

– Már megint kezdődik minden az elejéről.

Azonban sem Ran, sem Asami nem hallotta meg, amit mondott. Kihívóan néztek egymás szemébe, mintha csak valami néma küzdelem zajlana kettőjük között.

Végül Xiang volt megint a békebíró.

Kezét Ran vállára helyezve szólította meg a tianzit.

– Szerintem ezt majd kellemesebb körülmények között is megbeszélhetjük. Viszont félbehagytad a Linggel folytatott beszélgetést, és úgy látom, már szeretné folytatni.

Ling az eddigi érzelemmentes arckifejezéssel nézett Ranra, aki végül feladta a szemviadalt a lánnyal, és visszatért a korábbi témához.

***

Asami részt vett a vacsorán is, és innentől kezdve az összes közös étkezésen. A következő három napban még két parancsnok érkezett. Az egyikük Ruo Wei volt, aki második találkozásra sem nyerte el a lány szimpátiáját, a másik pedig egy meglehetősen szótlan, de ettől függetlenül normálisnak mondható férfi volt.

Bár Ruo Wei is próbált néha szóba elegyedni vele, de hamar zsákutcába torkollott minden egyes beszélgetés a közös téma hiánya miatt. Ráadásul Asami kényelmetlenül érezte magát annak a lila tekintetnek a kereszttüzében.

Továbbra is Liben talált beszélgető partnerre. A fiatal parancsnok láthatóan élvezte a társaságát, hiszen nem csak az étkezések alkalmával elegyedett vele szóba, hanem bármikor, amikor összefutottak.

Asaminak ez fel sem tűnt, annyira természetesnek érezte a dolgot, viszont Kaede észrevette a férfi érdeklődését és Rannak sem kerülte el a figyelmét, hogy Li minden egyes alkalommal, amikor nem beszélgettek vagy tárgyaltak, a feleségét tűntette ki figyelmével.

Ez arra ösztönözte, hogy ő is egyre többször kerüljön a lány közelébe. Nem akarta Asamit állandóan Livel látni, így egyik délután ő maga ment, hogy megkeresse a lányt.

Asami a kertben lévő tavacska partján ült és olvasott.

Békés alakja olyan megnyugtató látványt nyújtott, mintha csak egy festmény kellemes vonásait csodálva költözne harmónia a szemlélő szívébe.

Fekete hajában rózsaszín és lila virágok ültek, a hajtű végéről pedig zafírból készült gyöngysör függött alá. A szív alakú arc színe olyan volt, akár a baracké.

Ran egy pillanatig a bokrok takarásában állt, és csodálta az elé táruló látványt, majd lassú léptekkel megindult a lány felé.

Asami annyira el volt merülve az olvasásban, hogy csak akkor vette észre őt, amikor már egész közel ért hozzá.

Először azt hitte, Li az, de amikor tekintetét a komoly arcra és a vörös szemekre emelte, egy nagy szívdobbanás tudatta róla, hogy tévedett.

A lány arckifejezése láttán összeszűkültek Ran vörös szemei.

– Meglepetést okoztam? – kérdezte. – Csak nem azt hitted, hogy Feng Long Li parancsnok az?

Asami tekintetéből látta, hogy a kérdés telibe talált.

– Sajnálom, ha csalódást okoztam – mondta hűvösen. – Be kell érned a tianzival.

Asami igyekezett elrejteni a zavarát.

– Végeztél a munkával? Nem túl gyakran szoktál ilyenkor a kertben sétálni.

– Most így tartotta kedvem.

Asami elfintorodott. Arra gondolt, hogy ez a férfi mindig úgy csinál, ahogy a kedve tartja.

Rannak nem tetszett a fintor. Asami mellé sétált, és a vízben játszadozó halakat elnézve folytatta.

– Kihasználom, amíg van némi szabadidőm. Nemsokára eléggé elfoglalt leszek.

– Az össznépi találkozó, amire elfelejtettél meghívni, bizonyára sok teendővel fog járni – jegyezte meg epésen a lány.

Ran lehuppant a lány melletti egyik sziklára, és szokásos gúnyos mosolyával válaszolt.

– Minek hívjak meg valakit, aki amúgy is itt van a kastélyban? Talán hírnököt kellett volna küldenem az üzenettel?

Asami dühös tekintettel viszonozta a férfi mosolyát.

– Nem erre gondoltam – mondta. – Csupán értékeltem volna, ha esetleg megemlítetted volna a dolgot.

Ran arca már megint tökéletesen elrejtette az érzelmeit.

– Most már úgyis mindegy – hagyta annyiban a dolgot Asami. – De azt legalább elárulnád, hogy mikor lesz ez az egész?

– Amint mindenki megérkezett. Még három főre várunk.

Asami gyorsan végigfuttatta gondolatban a résztvevők nevét és számát. Nem ismert mindenkit, de annyit már megtudott, hogy Rannak hat parancsnoka van. Most jelen van négy. Ha még három főt várnak, akkor az egyikük nem parancsnok.

– Három? Azt hittem már csak két parancsnokod hiányzik.

– Jön az öcsém is – válaszolta bosszúsan a férfi.

Asami kíváncsi volt rá, milyen lehet a férje öccse. Vajon az is ugyanilyen mogorva?

– Egyedüli nőként kissé kényelmetlen lesz nekem.

– Emiatt ne aggódj, lesznek más nők is. Igaz, yaojingok.

A császárné rögtön Maóra gondolt és arca haragvóvá vált.

Ran észrevette a lány hangulatváltozását és rögtön kitalálta a gondolatait.

– Ami Maót illeti, többé nem fogod őt látni – kis szünetet tartott, majd folytatta. – És én sem.

Asami kifejezéstelen arccal meredt rá.

– Miért mondod ezt el nekem? – kérdezte.

Ran tanulmányozta a lány vonásait, majd így felelt:

– Azt hiszem, helyénvaló lenne tudnod, hogy nem történt meg az, amiről azt feltételezed, hogy megtörtént.

– Láttam, amit láttam –fordította el az arcát Asami.

Ran mélyet sóhajtott, majd hozzáfűzte:

– Nem feküdtem le vele. Csak azt akartam, hogy ezt tudd.

Asami nem tudta, hogy megbízhat-e a férfi szavában vagy sem, azért a vallomás jó érzéssel töltötte el.

Gondolta, hogy feleslegesen várna rá, hogy a császár bocsánatot kérjen tőle. Így betudta ezt bocsánatkérésnek.

Azért azt sem akarta, hogy Ran könnyen elbízza magát. Szerette volna, ha a férfi bűnhődne egy kicsit. Így egyelőre nem mondott neki semmit, és a mosolyt is tervei szerint mellőzni akarta még egy ideig.

Ran nem tudta, hogy mi mehet végbe a másikban. Tanulmányozta a finom arcocskát, ami nem mutatta jelét a megbocsátásnak, és bár nem jött egyetlen enyhe fuvallat sem, megint erőteljesen megcsapta őt a lány, őrjítő illata.

Enyhén előrébb hajolt, hogy még jobban beszívhassa azt a csodálatos illatot, ezáltal viszonylag közel kerülve a lányhoz.

Asami meglepődött és egy kicsit meg is ijedt. Ran még sosem viselkedett így, és Asami nem tudhatta, mire számítson.

Ran tekintete megállapodott a kecses nyakon, és minden érzékszerve arra ösztönözte, hogy harapjon belé, ízlelje meg.

Már majdnem rászánta magát a cselekvésre, amikor hirtelen Li ismerős hangja zendült a tóhoz vezető ösvény felől.

– Csodás délutánunk van, nemde? Asami hou.

Ran azonnal felpattant a szikláról és odacsörtetett a fiatal parancsnokhoz, majd megragadta a karját és maga után vonszolta vissza a kastély irányába.

Asami némán figyelte a jelenetet, miközben a kezében lévő könyvet szorongatta.

„Mi volt ez az előbb?” – kérdezte magától.

Ran rászorított barátja csuklójára és úgy húzta maga után.

– Li, veled még van némi megbeszélnivalóm – mondta a saját nyelvükön.

– Mi lenne az? – kérdezett vissza a kék hajú démon ártatlanul.

Ran azonban csak akkor válaszolt, amikor a kastély verandájára értek és elengedte a másik karját.

– Tudom, hogy természetednél fogva nagyon barátkozó személyiség vagy, de véleményem szerint kezded átlépni a hatáskörödet.

– Mire gondolsz? – kérdezte Li.

– Arra, hogy túlzottan gyakran látlak a hou társaságában.

Li olyan arcot vágott, mint akinek csak most esik le, hogy Rant mi zavarhatja.

Ravaszság költözött a tekintetébe.

– Szóval mit is érzel a hou iránt? – érdeklődött Li.

Ran tétovázott. Már maga sem tudta, mit felelhetne a kérdésre.

Li segítette ki.

– Érzed az Illatát, vágysz rá, de mégsem szereted. Megpróbálsz ellenállni a kísértésnek, és nem csak őt bántod meg, de magadat is kínzod. Egy igazi mazochista vagy – gúnyosan elvigyorodott.

Ran morcosan összehúzta a szemöldökét. Az volt a legkellemetlenebb, hogy Linek igaza volt.

Li arcáról eltűnt a mosoly. Most komoly tekintettel nézett rá, és úgy folytatta:

– Az a helyzet, hogy kedvemre való a hou személye – közölte.

– Heee? – Ran arcára kiült a meglepetés.

– Jól hallottad, tetszik nekem. Mivel a barátom vagy, és nem utolsó sorban a tianzi címét viseled, nem közeledtem egyszer sem úgy a hou felé, ahogy szívesen megtettem volna. Viszont ha már te amúgy sem akarsz vele hálni, add nekem. Én majd boldoggá teszem őt.

Li hangjából kiérződött, hogy nem csak tréfának szánja az ajánlatot.

Rant teljesen letaglózta a dolog. Azt ugyan észrevette, hogy Li csillogó szemmel kíséri figyelemmel Asami minden egyes mozdulatát, és természetesen feltűnt neki, hogy előszeretettel cseveg a feleségével minden lehetséges alkalommal, de legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer képes legyen ilyesmivel előállni. Még akkor is, ha őt teljesen hidegen hagyná a lány.

Miután teljes mértékben tudatosult benne, mit mondott a másik, elöntötte a harag.

Előre nyúlt, és karmos jobb kezével megragadta a kék hajú yaojing gallérját.

Sötét szemöldöke összefutott, ahogy ádázul villogó szemekkel nézett Li mélykék tekintetébe.

– Eszedbe ne jusson akár egy ujjal is Asamihoz érni – szűrte a fogai között. – Ha mégis megtennéd, esküszöm, szétmarcangollak. Egy percig sem fog érdekelni a kettőnk közt lévő, hosszú, baráti viszony.

Li szemei kitágultak a fenyegetés hallatán. Még soha nem látott a másik szemében ilyen tüzet lobogni. „Féltékenység?”

Ajkai kihívó mosolyba futottak.

– Ha te nem lépsz semmit, akkor én szerzem meg magamnak – biztosította a tianzit.

Nem biztos, hogy bölcs dolog volt a részéről ilyesmit mondani, amikor még mindig a másik keze szorította a gallérját.

Ran még szorosabban ragadta meg, majd egy erőteljes mozdulattal eltaszította magától a másikat. Li nekiesett a kastély egyik tolóajtajának, és majdnem be is bukfencezett azon keresztül a mögötte lévő szobába.

– Felejtsd el Asamit, ő az enyém! – parancsolta Ran, mielőtt elfordult volna a másiktól.

Hangos léptekkel távozott.

A korábbi fejezeteket a Regény kategóriában találjátok!

Tizedik Fejezet – A Holdkristályok

Ran érkezésének estéjén nem találkozott Asamival. Eddig sem kereste fel a lányt a szobájában, és bár hibásnak érezte magát, nem ment a másik lakosztályához elnézést kérni.
Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy nem szerette beismerni a tévedéseit. Kellemetlennek érezte más bocsánatáért esedezni. Mondhatni, ez méltóságán aluli volt. Így ugyan, ha valakit megsértett, abból nagy eséllyel ellenséget csinált. A másik oka pedig az volt, hogy még mindig viaskodott önmagával.
Az ágyában feküdt, és a Hold derengő fényében a tetőgerendákat mustrálta. Gondolatai messze jártak. Még egyszer átfutotta magában az elmúlt hónapok eseményeit.
Amikor megállapodtak Masahiroval a házasságban, akkor határozottan rossz kedve volt. Hallgatott Xiangra, mert Xiang soha nem tévedett. Gyerekkoruk óta barátok voltak, és teljes mértékben megbízott a másik ítéleteiben.
A házasság, még ha nem is volt ínyére, rá kellett jöjjön, hogy nem is olyan rossz dolog. Legalábbis Asami érdekes nő volt. Szerette piszkálni, azonban nem akart tőle többet. Nos, ez talán mégsem igaz. Hiszen már egy jó ideje, ahányszor a közelében volt a lány, mindig érzett valami belső bizsergést, valami izgalmas vágyat. Még ezzel is megküzdött volna, ha nem érzi egyre határozottabban azt az Illatot. Próbálta letagadni, de nem ment. Az Illat elcsábította őt, ahogyan a pillangó repül bele a mécses lángjába az éjszaka sötétjében.
Tartott tőle, hogy előbb-utóbb ő is egy ilyen pillangó lesz. Nem lát majd mást, csak az Illat gazdáját, a lángot. Ha Asami yaojing volna, akkor nem ellenkezne egy pillanatra sem. Azonban a lány ember volt. Az emberek pedig megbízhatatlanok, gyarlók és kegyetlenek.
Még élt benne egy régi emlék, mely nem akart a feledés homályába veszni. Egy emlék az emberekről.
Akkor megtudta, hogy az emberek milyen förtelmes szörnyetegek tudnak lenni, hogy mennyire utálják a fajtáját, hogy mire képes az igazi gyűlölet. Egy számára kedves valaki pedig az életével fizetett az emberek gyarlósága miatt.
Akkor még tehetetlen volt, de bosszút esküdött, és a hadjárat alatt annyi emberfajzat életét oltotta ki, amennyiét csak tudta. Úgy érezte, ezernyi kioltott emberélet sem ér fel azzal az eggyel, amit ő elveszített.

Ez a keserves gyűlölet élt a szívében, amikor megérkezett a Fülemüle Hegységbe. Elhatározta, hogy a nőt, akit el fog venni, tiszta szívéből megveti majd.
Ez az elhatározása azonban már az első estén csődöt mondott. Ugyan nem kedvelte a büszke ember hercegnőt, de mindenesetre kivívta a tiszteletét egy bizonyos szintig.
Aztán következett csak a bonyodalom. Amikor az esküvőn megcsókolta a lányt, az íz, amit érzett egészen kellemes volt. Ráadásul megrohamozta őt a lány illata. Akkor még nem gondolta át komolyabban a dolgokat, de észrevette, hogy az Illat mennyivel intenzívebb, mint az összes többi, amit ezelőtt valaha is érzett. Ez pedig cseppet sem tetszett neki. A belső tűz, ami emészteni kezdte, egyre forróbb lett, s minduntalan összecsapott benne az embergyűlölete fagyos jégfalával. Most is folyt benne a küzdelem.
Tisztában volt vele, hogy mint császár, előbb-utóbb kénytelen lesz a feleségével hálni, és utódot nemzeni. Ez amolyan uralkodói velejáró. Ellenben, ha megérinti a lányt, ha szabad utat enged a benne tomboló tűznek, akkor félő, hogy saját magát perzseli majd meg.
Attól tartott, hogy nem lesz képes továbbra is hinni abban, amiben eddig hitt. Nem akarta porba tiporni hosszú évek gyűlöletét és fájdalmát. Úgy érezte, az nem lenne fair Meiel szemben.

Míg ő a legfelső emeleti szobájában tipródott magában, hogy mit kéne tennie, és régről fakadó ellenséges érzelmeit vetette csatasorba feltörekvő vágyaival szemben, egy emelettel lejjebb egy másik szív viaskodott önmagával.

Asami szintén az ágyában feküdt, és a plafonra szegezte hol bánatos, hol mérges tekintetét.
Azon morfondírozott, hogy Ran vajon már alszik-e, és ha nem, akkor vajon mire gondolhat? Hallotta, hogy a férfi is megérkezett. Nem kerülte el a figyelmét, hogy egy nappal előbb visszajött, mint tervezte.
Ami furcsa volt, hogy nem hallotta Mao hangját. Biztos volt benne, hogy csak Ran ment fel a szobájába.
De miért nem kereste őt fel a férfi?
Ugyan már, miért is kereste volna fel? Hogy elnézést kérjen, amiért hűtlen volt?
„Mi a csudát csinálhat most az az átkozott?” – dohogott magában.
Nem akart a férfira gondolni. Azt kívánta, bár eszébe sem jutna többé, bár soha nem láthatná megint. De a lelke mélyén mégis látni vágyta. Valahol legbelül mégis abban reménykedett, a férfi viszont szereti őt. Abban reménykedett, hogy amikor reggel felkel, rájön, hogy ami tegnap történt az valójában meg sem történt, csak valami rossz álom volt csupán.
Kezdte úgy érezni, hogy talán nem teljesen normális.
Hogy lehet valakit egyszerre utálni és szeretni? Hogyan kívánhatja azt egyszerre, hogy lássa őt és ugyanakkor soha többé ne kerüljön a szemei elé?
Soha nem volt még a lelkében ekkora érzelmi kavalkád, és nem nagyon örült neki, hogy már azt sem igazán tudja, hogy mit is akar. Valahogy úgy érezte, kifutott a lába alól a talaj. Pedig nem is kellett volna, meglepődjön, hiszen tudta, hogy nem foglalkozik vele a férfi. Nem szabadna ennyire letörtnek lennie. Össze kell, szedje magát.

***

A következő nap első felében a pár ügyesen elkerülte egymást. Asami egyelőre úgy döntött, nem akar találkozni a férjével, Ran pedig nem tudta, hogyan kezelhetné a helyzetet, így annyira nem is bánta, hogy halogatja a lánnyal való találkozást.
Asami nem jelent meg ebédkor, de ezen Ran cseppet sem lepődött meg.
Asami a konyhában ebédelt, és hosszan elbeszélgetett Norikóval és Kaedével. Miután kiöntötte a lelkét nekik, tett egy sétát a kertben, hogy megnyugtassa háborgó lelkét.
Ran pedig épp a kertben lévő teaházba indult, hogy egy csésze, forró tea gőze űzze el gondjait.
A kert számos kis ösvénye közül sikerült mindkettőjüknek ugyanazt kiválasztani. Ran vette észre előbb a lányt. Egy pillanatra megtorpant, elgondolkodott, hogy mit is kéne, tegyen. Vagy gyorsan visszafordul, vagy esetleg elbújik a bokrok között. Azonban az rettentően nevetséges lett volna. Bármennyire is el akarta kerülni a lánnyal való találkozást, nem halogathatja örökké a dolgot. Végül felszegte a fejét, és lassan tovább haladt.
Asami is észrevette őt. Azonnal kiült a harag az arcára és dacos kifejezést öltött magára. Nem állt meg, hanem inkább begyorsított, hogy mielőbb maga mögött hagyja a férfit. Most kivételesen nem köszönt rá a másikra.
Ahogy elhaladt Ran mellett, egy gyilkos pillantással jutalmazta őt.
Rannak az első találkozásuk jutott eszébe, amikor a lány pofon vágta, majd mielőtt becsapta volna az ajtót, ugyanezzel a tekintettel meredt rá.
Ran nem nézett a lány után. Még tett pár lépést előre, majd csak nem nyugodott. Megfordult, és végül mégis Asami után ment. Amikor mellé ért, komoly arccal, és normál hangnemben szólította meg.
– Nem voltál ott az ebédnél.
Asami nem nézett rá, ajkait vonallá préselte, és ment tovább.
– Nem mondtam, hogy külön ebédelj – próbálkozott újra a császár.
Asami megtorpant, és villogó szemekkel meredt rá.
– Akkor sem kértem az engedélyedet, amikor elkezdtem veled ebédelni – mondta hidegen a férfinak. – Ahhoz sem szükségeltetik a beleegyezésed, hogy máshol étkezzem.
Erre Ran is megállt, és mélyvörös tekintete a lány vonásait fürkészte.
Végül, hangjában gúny nélkül válaszolt.
– Nagy kár. Pedig épp azon tűnődtem, hogy engedélyezem a közös vacsorát.
Asami lágy vonásai eltorzultak a haragtól.
– A tegnapi után teszek arra, hogy mit engedélyezel és mit nem – szűrte a fogai között. – Látom te eléggé a magad ura vagy, és azt teszel, amihez a kedved tartja. Az én státusom pedig a tiéddel egyenlő, úgyhogy innentől én is azt teszek, amit akarok.
Ran szemei elkerekedtek, majd vonásaira kiült a nyugtalanság.
– Azért ez nem teljesen így van – felelte.
A lány haragvó tekintete belé fojtotta a szót.
– Elegem van – közölte Asami. – Mégis minek nézel te engem? Egy dísztárgynak? A szolgádnak? A háziállatodnak? –fortyant fel. – Maradjak csendben, és fogadjak el mindent, amit teszel? Amíg engedelmes vagyok, és nem szólok bele a dolgaidba, addig békében hagysz. „Nem szabadulsz meg tőlem”, vagy hogyan is fogalmaztál korábban. A lényeg az, hogy minden úgy legyen, ahogyan az neked megfelel.
Ran meg sem tudott szólalni. Asami nem is hagyta. Szinte egy szuszra vágta a fejéhez a dolgokat. Azonban a lány még nem végzett.
– Soha, egyetlen pillanatra sem törődtél azzal, hogy nekem mi lenne a jó, hogy én hogyan érezném jobban magam. Márpedig ez a hely már azelőtt az én otthonom volt, mielőtt te idejöttél. Te csak egy betolakodó vagy, aki nem foglalkozik az embereivel, sőt saját magán kívül senki mással. Soha nem érdekelt téged, hogy én mit érzek. Márpedig nekem vannak érzéseim, veled ellentétben.
Asami érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, így gyorsan abbahagyta a mondanivalóját, és sarkon fordult, hogy távozzon.
Ran le volt fagyva. Sosem várta volna a nőtől, hogy így kikeljen magából. Ráadásul ember még soha nem beszélt így vele.
Amikor látta, hogy a lány már nem akar mást mondani neki, és faképnél hagyja, még utána szólt.
– A tegnapi dolog…
Hangja bizonytalan volt. Már amikor megszólalt, meg is bánta. Hiszen nem akart magyarázkodni egy nőnek, egy embernek pedig aztán végképp nem.
Asami hátra fordult.
– A tegnapi dolog? – kérdezett vissza.
Ran pedig félrenézett, és hangosan kifújta a levegőt.
– Semmi… felejtsd el…
Asami hátat fordított neki, és kerek szemeiből megint egy könnycsepp indult vándorútra. Szó nélkül otthagyta a démont.
Ran csak akkor nézett fel, amikor a lány léptei már elhaltak a bokrok között.
Talán újra kellene, értékelje magában az emberekről kialakult véleményét.

***

Az elkövetkező napokban a császár és a császárné nem nagyon szóltak egymáshoz.
Ran többször is átgondolta magában a dolgokat, amit alap esetben nem tett volna meg, de a helyzet nem hagyta nyugodni. Biztos volt benne, hogy nem maradhat minden úgy, ahogy most van, mert az nem lenne jó neki sem. Az érzékei pedig sürgették őt, hogy mihamarabb béküljön ki a lánnyal. Ugyan Asami most kevesebbet volt a közelében, így az Illat annyira nem zavarta, viszont elkezdett rettenetesen unatkozni. Nem vonultak félre délutánonként, hogy a lány lefesse őt, pedig a festmény még nem volt teljesen készen. Többször is bement abba a szobába, ahol modellt ült neki, és az állványon lévő vászonra nézett.
A már majdnem kész művet jó párszor áthúzták fekete, vastag vonalakkal. Egészen biztos, hogy Asami rondított bele felindultságában. Ran biztos volt benne, hogy a lány most tiszta szívéből gyűlöli őt.
A festmény, már amennyi a fekete vonások alól kilátszott belőle, igazi remekmű volt. Mintha csak víztükörbe tekintett volna bele. A lánynak tényleg megvolt hozzá a tehetsége.
„Talán később készíthetne egy másik festményt rólam” – merengett el a tianzi.
Legalább addig elütné az időt, amíg a lány festegeti. Meg mondjuk, akkor megint megnézhetné magának, amikor az feltűri a kimonója ujját, a ruhája a testére feszül a fenekénél, ahogy maga alá gyűri azt, és a lábfejére ül.
Gyorsan megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle a gondolatot.
Egyre többet gondolt ilyesmire. Álmaiban is egyre többször jelent meg a lány, reggel pedig mindig felhevülten ébredt.
Már az incidens előtt is voltak problémái a teste kordában tartásával, de az eset óta a helyzet súlyosbodott. Ezért kissé ingerült is lett, amit a körülötte lévők is megéreztek.
Xiangnak már kezdett az idegeire menni, hiszen vele töltötte el a legtöbb időt.
– Most komolyan, mikor fogod már végre elhatározni magad? – kérdezte tőle a tanácsos szintén ingerülten. – Megértem, hogy mennyire nehéz lehet feladni hosszú évek ellenszenvét, de próbálj már meg túllépni ezen! Mei nem fog visszajönni. Akár gyűlölöd az embereket, akár nem, a holtak nem térnek vissza.
A császár tudta, hogy a másiknak igaza van, de ezt nem akarta hallhatóan is beismerni.
Viharos érzelmeit az arca egy az egyben tükrözte.
Xiang, elnézve a barátja dilemmáját és belső tusakodását, kicsit lecsillapodott, majd már nyugodtabb hangnemben folytatta.
– Bocsáss meg, nem akartam előhozakodni a dologgal. Azonban tényleg túl kéne már lépned ezen. Nem minden ember olyan, mint azok voltak. Vegyük példának a hout. Tiszta, akár a hegyi csermely vagy a frissen hullott hó, de mégis büszke és bátor. Ráadásul tetszik is neked, látom rajtad. Az Illat pedig az élő bizonyíték arra, hogy soha többé nem találsz még egy ilyen nőt, mint ő. Legalább magaddal szemben légy már őszinte.

– Xiang – szólalt meg Ran. – Én mindig is nagyra értékeltem a kifinomult ítélőképességedet. Nem hiába lettél te a tanácsosom. Viszont sosem értettem, hogy miért véded őket. Mármint az embereket. Nagyszerű katona vagy, de mégsem szeretsz szükségtelenül vért ontani. Az emberekre pedig mindig egyenrangú félként tekintettél.
Xiang félrebillentette a fejét, és úgy nézett a barátjára, ahogy a tudatlan kisgyermekekre szokás nézni.
– Szerintem egyenrangúak. A háborúban sem néztem le őket.
– Ha a legenda igaz, akkor alacsonyabb rangúak, mint mi vagyunk – vetette ellen Ran. – A legenda szerint az emberek mindig is civakodó, áskálódó, alantas lények voltak. A yaojingok voltak azok, akik fenntartották a rendet, és óvták az ostoba emberfajzatokat.
– Igen ám, viszont a yaojingok elveszítették kiváltságos helyzetüket – érvelt Xiang. – Mi yaojingok is ugyanolyan törtető, ambiciózus, bosszúálló és lelkileg diszharmonikus teremtményekké váltunk, mint amilyenek ők is. Ezért elveszítettük a jogunkat, hogy az emberek felett ítélkezzünk, és a hatalmunkat, hogy erőben felettük álljunk.
Ran nem úgy festett, mint akit meggyőztek.
– Ha az emberek álnok módon nem befolyásolnak minket, akkor biztos vagyok benne, hogy nem estünk volna ki az égiek kegyéből. A bukásunkat is az embereknek köszönhetjük.
Xiang gyengéden megrázta a fejét.
– Te sem voltál ott, én sem voltam ott. Így könnyű hibáztatni őket. Mennyivel egyszerűbb rájuk fogni a dolgot ahelyett, hogy beismernénk, mi is esendőek vagyunk. Olyan régen történt már mindez, hogy senki sem emlékszik rá, hogyan is volt valójában. A végeredmény viszont kézenfekvő. Már nem vagyunk isteni teremtmények, nem rendelkezünk az örök élet ajándékával. Csupán halandók vagyunk, minden különösebb hatalom nélkül. Egyetlen dolog van, ami megkülönböztet minket az emberektől Ran. A szarvunk. Ugyanolyan érzéseink vannak, mint nekik. Ugyanúgy eszünk, alszunk, gyűlölünk és szeretünk, mint ők.
A császár erre elfordította róla a tekintetét, és láthatóan csendben elmerült a gondolataiban.
– Azt hiszem, kicsit eltértünk a tárgytól – jegyezte meg végül.
Xiang melegen elmosolyodott, és úgy válaszolt neki.
– Te hoztad fel a témát.
Ran kissé zavarba jött, amikor rájött, hogy Xiangnak ezúttal is igaza van.
– Visszatérve, te nem láttad azokat az embereket, akik végeztek Meiel. Ha te is a szemtanúja lettél volna az eseménynek, akkor biztosan te is úgy éreznél, ahogyan én – terelte vissza a beszélgetést az eredeti témához a császár.
Xiang mélyen a szemébe nézett.
– Elismerem, hogy vannak olyan barbárok is, akik megvetik a népünket, és előszeretettel kínoznának meg minket. Pont, ahogyan te is megveted őket, és ahogyan előszeretettel bántod a fajtájukat. Ez azonban nem vezet semmire.
Ran dacosan nézett rá, de azért folytatta:
– Ráadásul nagyon sokan vannak közöttük, akik egyszerű emberek, és félnek minket. Meg vannak olyanok is, mint például a feleséged, akik nem tartanak tőlünk, sőt próbálnak elfogadni minket. Talán te is jobban tennéd, ha megpróbálnád elfogadni őket, és egy kicsit más megvilágításból látnád a dolgokat.
Erre Ran nem igazán tudott mit visszavágni. Valószínűleg két hónappal ezelőtt még megtette volna, de akkor még egyetlen embert sem ismert közelebbről. Azóta viszont emberek között élt, így akaratlanul is megfigyelhette őket. Nem akaródzott beismernie magának, hogy a körülötte lévő emberek egyáltalán nem olyanok, mint amilyenekre emlékezett.
Pedig, ha jobban belegondolt volna, rájöhetett volna, hogy azok az emberek, bár más ruhát hordtak, más nyelvet beszéltek, más szokások szerint éltek, mégis olyanok voltak, mint a yaojingek.

***

Asaminak, bár Rantól tartotta a távolságot, Xiangra nem volt oka haragudni. Így vele a kapcsolata mit sem változott. Elkezdte tőle tanulni a yaojing nyelvet, így legalább lefoglalta magát, és kevesebbet gondolt a császárra.
Ran azóta sem szabadkozott. Talán túl büszke ahhoz, hogy beismerje, hibázott. De az is lehet, hogy egyáltalán nem is véli tévedésnek a félrelépését.
Xiangtól megtudta, hogy Ran az után a bizonyos este után kiadta Mao útját. Nem igazán értette, hogy miért küldte el a nőt közvetlen azután, hogy vele töltötte az éjszakát. Talán Ran csak kalandra vágyott, és Mao nem érdekelte őt hosszú távon. Talán a férfinak csak addig van szüksége a kiszemelt nőre, amíg meg nem szerzi magának.
Xiang próbálta valahogy elsimítani a helyzetet. Például többször is felhozta, hogy bizonyos benne, a tianzi már megbánta, amit tett, és szeretne kibékülni vele.
Ilyenkor a császárné mindig felkapta a vizet, és azt vágta a tanácsos fejéhez, hogy akkor Ranban legyen annyi, hogy ezt ő maga mondja meg neki.
Ezzel természetesen Xiang is egyetértett, viszont Rant ismerve kételkedett benne, hogy a tianzi egyhamar félretegye a büszkeségét és az előítéleteit, és beismerje az érzéseit.
Meg aztán az igazat megvallva Xiang nem lehetett biztos benne, hogy Ran nem csak testi vágyat érez a hou iránt. Ugyan mondta, hogy gyötri őt az Illat, és még sosem hallott olyasmiről, hogy az illat ne váltott volna ki érzelmi kötődést is, abban nem volt teljesen bizonyos, hogy Rannál kialakult-e már a dolog. Lehetséges, hogy még egyelőre csak testileg érdeklődik a hou iránt.
Mindenesetre megtette, amit tehetett a két félért.

***

Aznap koraeste egy vendég érkezett a kastélyba. Asami szokásához híven épp a kertben sétálgatott, és a nyiladozó virágokban gyönyörködött, amikor felfigyelt az érkezőre. A kapuőrök habozás nélkül beengedték a jövevényt, így Asami biztos volt benne, hogy valami nagyon fontos személy lehet az illető.
Úgy döntött, itt az alkalom, hogy akcióba lendüljön. Ha már a császárt nem tudja megközelíteni, illetve jelenleg nem szívesen tenné meg, akkor más módszerekhez folyamodik. Ha ez a valaki magas rangú vagy közel áll Ranhoz, akkor nem baj, ha megpróbál a közelébe férkőzni, és közvetett módon megközelíteni a tianzit. Xianggal ment a dolog, ha ezzel a férfival is sikerül, akkor szerezhetne még egy szövetségest.
Bólintott egyet csak úgy magának, mintegy jóváhagyva saját elhatározását, és megindult a kapu felé, hogy köszöntse az idegent.
A férfi talán egy fejjel lehetett magasabb nála, páncélt viselt, sötétkék hosszú haja a vállára omlott. Már a csavaros szarvakra sem kellett ránéznie, a páncélból is könnyedén kitalálhatta bárki, hogy Ran katonája. Márpedig neki csak démon katonái voltak. Asami a férfi elé lépett, és mosolyogva köszöntötte.
– Üdvözletem, uram. Asami hou vagyok. Épp erre jártam, amikor felfigyeltem rá, hogy jött valaki. Ha nincs ellenére, vissza kísérne a kastélyba?
Direkt a császárnő Keleti megfelelőjét használta, és köznyelven szólt hozzá, mert nem tudhatta a démon milyen nyelven beszél. Nagyon bízott benne, hogy ez a démon nem lesz annyira visszautasító vele szemben, mint fajtájának nagy része. Arcán töretlen volt a bájos mosoly.
A férfi elöbb csendben végigmérte, majd széles mosollyal és meghajlással válaszolt:
– Szíves örömest Asami hou. Megtiszteltetés számomra egy ilyen szép nőt kísérni. A nevem Feng Long Li. Ran tianzi harmadik hadtestének parancsnoka vagyok. Örülök a szerencsének.
Hangja lágy és dallamos volt, a mosolya őszintének tűnt, és rendkívül udvarias volt a viselkedése is. Asami szimpatikusnak találta. Ráadásul parancsnok, tehát valóban magas rangot tölt be.
Arcvonásai lágyak voltak és szelíd, vidám tekintete olyan ragyogó kék volt, mint az óceán vize. Látszott rajta, hogy nagyon fiatal. Igen megbecsült képességekkel rendelkezhet, ha már ennyi idősen egy hadtestet vezet, és Ran legnagyobb tiszteletben álló parancsnokainak egyike.
– Mi szél hozta Feng Long Li parancsnok? Messziről jött?
Asami lassan lépkedett, hogy minnél több ideje legyen beszélgetni a férfival, és hogy minnél több információt tudjon belőle kieszedni a séta alatt.
Tekintetét a lemenő nap meleg fénypászmájára vetette. Nem akart közvetlenül Lire bámulni, azt akarta a kérdése olyan legyen, mintha csak mellékesen tette volna fel.
Li pedig készségesen válaszolt. Vajon akkor is ilyen közvetlen és barátságos lenne vele, ha már tudná, hogyan viszonyul hozzá a tianzi?
– Ran hívott. Ideje megbeszélni a végleges területfelosztást, adózási rendszert, meg hasonlókat. Azt hiszem most nagyon elégedett lehet. Nem elég, hogy szép nagy országa lett, de egy elbűvölő hölgy a felesége. Micsoda egy mázlista!
Li hangjából kiérződött, hogy szívesen lenne Ran helyében, és a tekintetéből ítélve ebben inkább a feleség játszik szerepet, semmint a birtokolt terület nagysága.
Asami arcáról eltűnt a mosoly és érezte, ahogy enyhe szomorúság kúszik a szívébe.
Igyekezett meggyőzni magát, hogy ez nem azért van, mert szereti Rant és a férfi valószínűleg nem szereti viszont. Hanem egyszerűen azért van, mert a férje megcsalta, és talán nem is bánja a dolgot. Akárki lenne a férje, még ha nem is szeretné az illetőt, ez akkor is zavarná őt.
Li észrevette a nő hangulatváltozását és arra gondolt, talán túl tolakodónak tűnhetett.
Nem töltött még túl sok időt az emberek között, így még nem volt sok tapasztalata őket illetően.
Úgy érezte jobb lesz másra terelni a szót.
– A szomszédos tartományban rendezkedtem be innen Délre. Szintén a határvonalon, a Birodalmi fővároshoz közel eső területen. Nagyon kellemes hely, remélem Ran már nem nagyon akarja variálni a dolgokat, és maradhatok ott. Ez a vidék is nagyon szép. Sok a termőföld a közelben, ráadásul itt van közvetlenül a hegy és az erdő a kasély szomszédságában. Le merném fogadni, hogy ezért választotta ezt a helyet – tekintete a sűrű, fákkal borított hegyoldalra vándorolt. – Mindig is szerette az erdőket, biztos olyan helyet akart, ami az otthonára emlékezteti őt.
Asami most gondolt bele először, hogy talán a démonok is érezhetnek honvágyat. Ran hideg, sokszor elutasító viselkedése miatt nem feltételezte eddig róla, hogy képes bármilyen érzelemre. Ugyan Xiang nagyon kedves volt, de egyszer sem beszélt ő sem a saját érzéseiről. Li biztos jobban ismeri őnála a császárt, és talán tényleg hiányzik Rannak az otthona. Az igaz, hogy gyakran szokott kijárni a kastélyból, és kóborolni a hegyen.
Észrevette, hogy már majdnem a kastély bejáratánál vannak, és észbe kapott. Még alig tudott meg bármit is a férfitól.
– Ran mást is idehívott? – kérdezte ártatlanul.
– Mármint más parancsnokokat? – kérdezett vissza Li. – Igen, a jövő héten lesz a megbeszélés. Addigra mindenkinek itt kell lennie. A hou nem vesz részt a találkozón?
Asami kicsit zavarba jött. Mindeddig semmit nem tudott arról, hogy egyáltalán lesz egy találkozó, ahol a népet érintő kérdésekről is tárgyalnak, nemhogy meghívták volna rá. Pedig ő többet tud az emberekről, mint azok a férfiak. Kényelmetlenül érezte magát amiatt, hogy így kirekesztették a dolgokból. Zavartan felnevettet.
– Bizonyára Ran úgy gondolta, hogy engem csak untatnának az eféle megbeszélések.
Li érezte, hogy valami nincs rendben. A démonok amúgy is pszichikailag érzékenyebbek a félelem és a zavartság érzéseire, mondhatni könnyen kiszagolják azt, és Li az ilyesmit még könnyebben kiszúrta társainál. Mindazonáltal nem forszírozta a dolgot. Amúgy is elértek a bejáratig, szóval bármi is a probléma, előbb-utóbb kiderül. Neki pedig most dolga van.
Az ajtón belépve Asami gyorsan megérdeklődte az egyik szolgálótól, hogy hol van most jelenleg a férje. A vendéget egészen Ranig akarta kísérni.
Igaz, hogy mostanában önszántából nem kereste a férfit, de most más volt a helyzet.
Az elmúlt napokban rengeteget gondolkodott, és a haragja már kezdett elenyészni. Természetesen rosszul esett neki, amit a férfi tett vele, de kezdett megint logikusan gondolkodni, és újra az eredeti céljára összpontosítani. Ami pedig nem más, minthogy ő is kivehesse a részét az ország kormányzásából.
Haragudhat a férfira még időtlen időkig, de a népén az mit sem segítene.
Xiangtól pedig hallotta, hogy az emberek nem túlságosan elégedettek. Az adók túl magasak, a yaojing katonák nap, mint nap inzultálják az embereket, valamint az ember lakosok a szép lassan beszivárgó yaojing telepes családokat sem fogadják tárt karokkal.
Volt olyan település, ahol a betelepülő yaojingek kitúrták az ember családokat az otthonaikból, mert nekik tetszett meg a ház.
Most pedig itt ez a találkozó, amiről nem szóltak neki semmit.
Itt az ideje újra aktívvá válnia.

Nem kellett sokat menniük, Ran és Xiang az első emeleten voltak az egyik szobában, és elmélyülten beszélgettek saját nyelvükön egy nagy papírköteg fölé hajolva. Fel sem néztek, amikor az ajtó kinyílt.
Asami belépett a helyiségbe.
– Vendég érkezett hozzád – jelentette.
Erre végre felnéztek. Xiang a szokásos nyugodt arccal fogadta, Ranon azonban zavartság látszódott. Furcsa volt számára, hogy a lány, aki mindeddig kerülte őt, vagy dühösen lerázta, most hirtelen önként jött ide.
„Mit keres itt? Miért ő jelenti be az érkezőt?”
Majd észrevette a felesége mögött álló Lit.
Széles mosoly terült el az arcán, miközben elindult feléjük.
– Li! De gyorsan ideértél! – átölelte a parancsnokot, majd megfogta mindkét vállát. – Milyen a hely, ahova kiküldtelek? – meg sem várta, hogy a másik válaszoljon, már invitálta beljebb, hogy foglaljon helyet, és közben kikiáltott a folyosóra egy szolgálónak, hogy hozzon teát.
Ran lehuppant Livel szemben, és kérdések tömkelegét zúdította rá. Úgy tűnt, mintha egy jó barátját látná viszont. Eleven lett, és minden figyelmét a vendégnek szentelte. Őszintén mosolygott, nem azzal a gonosz vagy gúnyos mosollyal, amit Asami eddig látott tőle.
Asami úgy érezte, hogy útban van, úgyhogy mivel nem tudott hirtelen mit kitalálni, távozni készült.
– Akkor én nem is zavarnék tovább – szólt közbe. Bájos mosollyal az arcán még hozzátette:
– Örültem, hogy beszélgethettünk Li parancsnok. Kellemes időtöltést.
– Engem nem zavar, ha itt van velünk, hou – szólt utána vidáman a fiatal parancsnok, míg ő kilépett, és behúzta maga mögött az ajtót.

Miután az ajtó becsukódott, Xiang is odament a két másik démonhoz, és ő is szívélyesen üdvözölte a parancsnokot.
– Elbűvölő feleséged van Ran. Igazán gyönyörű és kellemes a társasága.
– Ő csak a hatalmam homlokzata, semmi több, csak egy dísztárgy – válaszolt érzelemmentes hangon a császár. Igyekezett el is hinni, amit mondott.
Li most már tudta miért érezte azt a negatív érzelemhullámot az imént odakint, amikor a houval beszélgettek.
– Ran, nem mondhatod komolyan, hogy téged hidegen hagy ez a csodálatos nő! – fakadt ki. – Nem értelek, sosem vetetted meg a nőket, és ez a szépség csakis a tiéd. Gyakorlatilag ajándékba kaptad.
– Sajnos egyáltalán nem veti meg a nőket, függetlenül attól, hogy kicsoda az illető – jegyezte meg epésen a tanácsos, Maóra és arra a bizonyos incidensre célozva.
Ran természetesen azonnal vette az adást, és gúnyos mosolyt villantott feléje.
– Éppen kapóra jött – válaszolta Linek. – Különben is, ő egy ember. Nem értelek titeket, téged és Xiangot, egy követ fújtok. Ő is odavan az ember nőkért.
– Xiang, neked is tetszik a hou? – kérdezte érdeklődve Li az ezüsthajú férfi felé fordulva.
– Nem az én esetem, de valóban szép nő és kedves is, ha rendesen viselkednek vele –jelentőségteljes pillantást vetett a császárra.
Ran nem akart a houról beszélgetni. Így is eléggé bosszantotta, hogy annyiszor gondol rá önkéntelenül is.
Xiang azonban nem akart leszállni a témáról.
– Valójában Ran sem gondolja komolyan, amit mond – tájékoztatta a másikat. – Biztosra veszem, hogy tetszik neki a hou, csak túl önfejű, hogy ezt beismerje.
Li elnevette magát. Ő is elég régóta volt már barátja az uralkodónak. Hármójuk közül ő volt a legfiatalabb. Hosszú évek óta elválaszthatatlan barátok voltak.
– Ran és az a kemény feje! – nevetett önfeledten. – Még a saját, szépséges feleségéhez sem akar közeledni, csak mert egy ember. Barátom, ki kéne használnod, hogy egy ilyen istennővel hozott össze a sors. A szerelemben nem létezik büszkeség.
Ran ezen kissé felhúzta magát.
– Nem vagyok belé szerelmes – közölte. – Csak… testileg vonzódom hozzá.
A mondat végére visszahalkította a hangját, mint aki szégyenli, amit kimond.
– Á, vagy úgy! – kiáltott fel Li. – Szóval csak lefekteted.
– Bár legalább ott tartanánk – vetette közbe Xiang. – Akkor minimum a trónutódlás problémája megoldódna.
Rannak nem volt szokása elpirulni, de most fülig elvörösödött.
Arrogánsan szólt rá a másik kettőre.
– Tudjátok nem igazán értékelem, hogy a szexuális életemről diskuráltok.
Li lebiggyesztette az ajkait.
– De ez eddig sohasem zavart – mondta.
Ran vasvilla szemekkel meredt rá.
– Különben is – folytatta a tianzi – még nem áll szándékomban feldobni a talpamat. Szóval a trónörökössel még ráérünk.
Ezután a tanácsos és a fiatal parancsnok még egy ideig ugratta őt, majd késő estig beszélgettek. Felidéztek régi, közös kalandokat, és megosztották egymással, hogy mi történt, mióta vége lett a háborúnak, és nem látták egymást.

***

Feng Long Li, a Fülemüle Hegyésgben töltött első napján Ran és Xiang kíséretében egy titkos helyre látogatott el. A Fülemüle Hegység gerincén számos őrhely húzódott. Mivel ez volt a határvonal Masahiro Birodalma és az Új Birodalom között, így szigorú megfigyelés alatt állott. Ha bármi is történne a hegy túloldalán, arról az őrök azonnal hírt küldenének. A hegységben állomásozó yaojingok miatt az emberek nem nagyon mentek oda fáért, és nagy ívben kerülték a helyet.
A hegy belsejében pedig számos barlangrendszer húzódott.
Erre Ran még az első felderítésekor jött rá. Véletlenül bukkant rá az egyik ilyen barlangrendszerre, és a katonáival átvizsgáltatta.
Kiderült, hogy mélyen a hegy gyomrába vezet, és számos oldalága van.
Mesterségesen megmunkált részeket is találtak benne, ami arra engedett következtetni, hogy korábban esetleg védelmi célokra vagy raktárnak használhatták őket.
Sejtette, hogy a környékbeliek is tudhatnak a barlangok létezéséről, ezért a bejáratokat varázslattal levédette. Csak ő és még pár megbízható alattvalója, illetve egy yaojing varázsló juthatott be.
A biztonság elsődleges fontosságú volt, hiszen féltve őrzött titkukat, a Kristályokat is az egyik ilyen barlangban őrizték.
A most még fakón csillogó köveknek, erejük teljében ugyanis nagy hatalmuk van. A Sötét Hágókban nem sok termőföld akad, viszont annál több fémet és drágakövet rejtenek a komor sziklák. A yaojingek pedig egy olyan kristályra bukkantak, amit meg lehet bűvölni. Az efféle értékes kövek nagyon ritkának számítanak, és viszonylag kevés is van belőlük. Megmunkálás után pedig gyakran nem tartják magukban a rájuk bocsátott varázslatokat.
Hosszan kísérleteztek rajtuk, mire a megmaradt, használható köveket fegyverekbe és nyakékekbe építhették.
Ran a fejébe vette, hogy leigázza az oly mélységesen gyűlölt ellenfelei gazdagon termő területeit. Élt-halt, hogy hadba vonulhasson ellenük, de nyerni is akart a csatán. Így végül Kelet gazdag szomszédait rohanta le seregével. Elhatározta, hogy meghódítja a büszke Birodalmat.
Összeszedett mindenkit, aki élt és mozgott és harcképes volt. Viszont tudta, hogy az emberek jóval többen vannak. Így valami trükköt kellett alkalmaznia.
A Kristályok sikeres kísérlete után már senki nem tudta lebeszélni őt hódító terveiről.
A kövekbe varázslatot ültettek. A fegyverekbe ágyazottak törhetetlenné tették a fegyvert, a a nyakékekben lévők pedig sebezhetetlenné tették viselőjüket.
Minden egyes yaojing katona kapott egy ilyen fegyvert és medált.
Ez a dupla védelem ült mindegyik yaojing katonán, így a győzelmük borítékolva volt.
Azonban ezeknek a Kristályoknak volt egy gyenge pontja. Minél többet használták az erejüket, annál jobban merültek. A bennük lévő ige elhalványult, végül teljesen elenyészett.
Egy újabb ige rábocsátásához pedig fél évre volt szükség. Mielőtt megbűvölhették volna őket, a Kristályokat hat Holdtölte fénye kellett érje. Innen is jött a nevük, Holdkristályok.
Még csak a ciklus felénél jártak, így messze voltak még attól, hogy újra használhassák őket.
Ugyan Ran nem tervezett újabb csatát és hódítást, azért biztonságban akarta tudni a hatalmát.
Tudta, hogyha az emberek rájönnek, hogy a yaojingek már nem sebezhetetlenek, egy szervezett felkelés, vagy esetleg Masahiro bosszúhadjárata csúfos véget vetne uralkodásának.
A yaojingek kevesebben voltak, mint az Új Birodalom emberei. Még akkor is kevesebben lennének, ha a Sötét Hágók összes yaojingje átköltözne ide.
Ezért a Kristályokat elzárva tartotta, és csak a Holdtölték alkalmával vitték őket ki a szabadba, hogy a hideg kövek magukba szívják a Hold ezüstös fényét.
Gyakran mentek, hogy leellenőrizzék, minden rendben van. Hol ő is Xianggal tartott, hol csak Xiang ment. Most pedig Lit, barátjukat is magukkal vitték.
A három yaojing férfi, fákjával a kezében lépett be a győzelmük legnagyobb titkát rejtő tágas terembe.

Azt hiszem érdemes az embernek, ha nem is rendszeresen, de néhanapján naplót vezetni. Onnan jutottam erre a következtetésre, hogy még a múltkori ultranagy takarítás alkalmával a szekrényem legmélyebb zugaiból előszedtem a régi naplóimat. Ma jött valahogy egy olyan, hogy kedvem támadt elolvasni, amiket akkor írtam.
A 2005-ös volt a legrégebbi, amit találtam, és megmondom őszintén, nagyon jó ötlet volt megtartani.
Így utólag visszaolvasva szembesülhet vele az ember igazán, hogy mekkorát képes változni pár év alatt. Nem csak kinézetben, de a dolgokhoz való hozzáállásában, valamint az álmaink is folyamatosan változóban vannak, időről-időre más élvez prioritást.
Az első nagy szakításom után jó pár hónappal kezdtem el írni a naplót, és még akkor is telve voltam fájdalommal és dühvel. Akkor úgy éreztem, ez mindig is így fog maradni, de valójában csak a következő szerelemig tartott. Azóta pedig az is elmúlt és most, ha visszagondolok, már nem érzek semmit. Se szeretetet, se gyűlöletet, a szívemben nincs semmi irántuk. Az élet már csak ilyen, a sebek begyógyulnak.
Akkor 2005-ben azt nyilatkoztam a naplómnak (még fekete csipkés-fűzős korszakomban), hogy én már soha nem fogok megváltozni, színes ruhákban járni, lájtosabb zenét hallgatni. És ebben is tévedtem. Szeretem a pirosat és a lilát, sőt az utóbbi időben a barackos rózsaszín is izgatja a fantáziámat. Most már kb. egyáltalán nem hordok olyan ruhákat, mint akkor. Ez pedig a zenei ízlésem változásának is betudható. Az egész komoly változás Japánnal kezdődött.
Szépen lassan csábított el az egyiptológiától, és súgta azt a fülembe, hogy ne norvégot vagy spanyolt tanuljak, mert én nem arra vagyok hivatott.
Később kinyitotta a szekrényemet és beférkőzött a ruhatáramba. Aztán, ahogy kicsit jobban kezdtem megismerni a kultúrát, szerettem volna egy japán fejével gondolkodni. És ez volt az a pont, ami életem egyik legjobb döntését hozta, vagy fogalmazzunk úgy, hogy ennek köszönhetően határoztam el magam, hogy igenis elgondolkodom sok mindenen, és igyekszem a dolgokat egy új nézőpontból, más megvilágításból látni.
Még évekkel ezelőtt, pont egy Therion koncerten osztottam meg Lindával, egy nagyon jó barátnőmmel, hogy mire is jutottam. Nagyon boldog voltam, hogy kiszakadtam abból a negatív és korlátozó gondolathálóból, amiben addig éltem. Úgy éreztem, hogy új távlatok nyílnak meg előttem, és én biztos voltam benne, hogy elindultam valahová, és végre a megfelelő irányba.
Ez az akkori naplómban még nincsen jelen, és most látom csak igazán, hogy mekkora pesszimista voltam, és milyen kétségbeesetten kapaszkodtam bizonyos dolgokba. Nem szerettem a változást, mert úgy éreztem, hogy egy biztos dolgot cserélek le a bizonytalanra, és úgy, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Ennek köszönhetően több pocsék kapcsolatom is volt. Félreértés ne essék, amíg tartott, nem voltam teljesen boldogtalan, de nem voltam teljesen boldog sem. Csak ragaszkodtam ahhoz a fél-boldogsághoz, amim volt. Ezáltal pedig ki tudja, hány teljes-boldogságot szalasztottam el.
Most már tudom, hogy nem szabad félni az ismeretlentől, mert megvan rá az esély, hogy sokkal jobban jár vele az ember, mint azzal az ismerttel, amiben van.
Pont a minap hallottam egy tanmesét, amiben egy vezér vagy uralkodó megkérdezte a kivégzés előtt a foglyot, hogy mit választ: a kivégzést vagy az uralkodó mögötti sötét ajtót. A fogoly a kivégzést választotta. Az uralkodó egyik embere pedig megkérdezte az urát, hogy mi van a sötét ajtó mögött, mire az uralkodó azt felelte, hogy a “szabadság”.
Azt hiszem ez fantasztikus módon érzékelteti, hogy az ember hajlamos inkább a rosszat választani a bizonytalan helyett, holott a bizonytalan, meglehet, sokkal reménnyel telibb.
Miért ilyen az emberi természet?
Egy másik érdekes dolog, hogy, bár most sincs senkim, már nem szenvedek miatta úgy, mint régen. És szerintem ebben nagyon sok szerepe van annak, hogy sokkal pozitívabban szemlélem a dolgokat.
Azt tudom, nyilván, hogy sokáig voltam egyedül és rosszul éreztem magam, de csak most visszaolvasva tudatosult bennem, hogy ez mennyire fájt akkor, és mennyire kínzott a magány.
Még most is előfordul velem néhanapján, hogy kicsit elszontyolodok, jól esne, ha lenne mellettem valaki. Viszont nem gondolok állandóan erre, mert annyi mindennel foglalkozom, hogy időm sincs szomorkodni. Olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek, amik jó érzéssel töltenek el, és ezáltal pótolom a lelkemből hiányzó darabkákat.
Voltak mélypontjaim, de büszke vagyok rá, hogy baromira képtelen vagyok feladni. Ennek az állandó küzdeni akarásnak köszönhetem, hogy érettebb lett a lelkem, és lehet, hülyén hangzik, de amennyiben létezik a reinkarnáció, én biztos vagyok benne, hogy ebben az életemben egy óriásit léptem előre.
Régebben mindennél jobban szerettem volna, hogy az, akit szeretek kimondja, hogy viszont szeret. Most, érettebb fejjel azonban ezt már nem tartom olyan fontosnak. Ebből is látszik, hogy mennyit tud változni az ember értékrendje röpke nyolc év alatt. A “szeretlek” csak egy szó. Egy szó pedig sosem lesz képes a teljes valójában visszaadni egy érzést. Ahelyett, hogy hallanád, sokkal fontosabb, hogy érezd. Hiába mondja ki valaki, hogy szeret, ha nem érzed a törődését. Viszont fáj-e neked, ha valaki nem önti szavakba, de teljes lénye a szeretet érzését sugározza feléd?
Sajnos én még nem éreztem ezt a szeretet (szerelem) sugárzós dolgot úgy istenigazából, és nem vagyok benne biztos, hogy valaha is érezni fogom. Mármint én már szerettem, de nem éreztem igazán a viszonzást.
Nem vagyok róla szentül meggyőződve, hogy ezt az érzést mindenki megtapasztalja. Viszont én amondója vagyok, hogy emiatt nem kell depresszióba esni, ezt a hiányt lehet pótolni (még, ha nem is teljes egészében) sok más dologgal. Például sok-sok dolog fontos a számomra. Fontos a családom, a barátaim, a hobbijaim, az elveim. Ezáltal pedig betöltöm az űrt, amit talán majd egyszer valaki a szeretetével tölt be helyettem.
Hú, ez most rettentő érzelgősre sikeredett, pedig nem szeretem az ilyen csöpögősen romantikus dolgokat.
Nem is akartam ennyire eltérni a tárgytól. Szóval mindenképp tanulságos volt visszaolvasnom több év bejegyzését. Ami még érdekes, és mutatja az akkori és a mostani énem közti különbséget, hogy a naplómban szinte csak rossz dolog szerepel. Viszont most már jó ideje nem írok naplót, viszont itt a blogom, amin egy csomó pozitív tapasztalat és érzés szerepel. Persze voltak rosszabb és gyengébb perceim, de többet foglalkoztam a jóval, és jobban is érzem így magam.
Az álmaim megváltozásáról is írtam. Valójában inkább úgy fejezném ki magam, hogy részben módosultak, részben pedig újabb álmokkal gazdagodtam.
Ugyanúgy szeretnék egyszer egy határtalan réten önfeledten futkosni, egyedül és boldogan. Örülve annak, hogy élek, hogy a természet körül ölel. Valamint nem tettem még le arról az álmomról sem, hogy egyszer egy óriási hegy tetejéről nézzek majd le a világra. Körülöttem pedig mindenhol csak a természet az úr.
Hozzácsapódott egy csomó Japánnal kapcsolatos álom, aminek egy részét már megvalósítottam. Most már nem érzem elérhetetlennek az álmaimat. Biztos vagyok benne, hogy ha kellő kitartással rendelkezem és eléggé céltudatos vagyok, akkor valóra is váltom őket.
Most már nem azért élek, hogy viszont szeressenek (persze az sem lehet rossz), hanem azért, hogy újabb és újabb célokat tűzzek ki magam elé, amiket önerőből meg is valósítok. És azért, hogy fejlődjek és megvalósítsam önmagam.
Na jó, most kb. el sem hiszem, hogy mindezt tényleg leírtam, és ha már leírtam, akkor most már közzé is teszem.
Hogy ha valaki hasonló cipőben jár, mint én akkor, lássa, hogy minden csak tőlünk függ. Minden attól függ, hogy mi hogyan éljük meg és fogjuk fel a dolgokat.
Nemrég volt kalligráfiám, és választani kellett egy mondatot az utolsó órán, amit leírtunk. Nem akartam semmi hülyeséget, eléggé törtem a fejem, hogy mi is legyen az a mondat. Végül sikerült választanom, és szerintem jól döntöttem: “Hiszek önmagamban.” (Ezt kínaiul írtam le.)
Azóta is többször tudatosítottam ezt magamban. Építsük a saját önbizalmunkat, hisz ha magunkban sem bízunk, akkor másokban sem fogunk tudni. Illetve azt sem várhatjuk el, hogy más megbízzon bennünk.
Szerintem eddigre mindenki feladta az olvasást, aki esetleg megpróbálkozott vele 😛

A korábbi fejezeteket a Regény kategóriában találjátok!

 

Kilencedik Fejezet – Az Egyetlen Egy

A császárnő futó lépteinek hangja hamarosan a semmibe veszett, ahogy a lány a szobája ajtaját hangos csattanással húzta be maga után. Ran mozdulatlanul térdepelt Mao felett. Asami kicsorduló könnyeinek látványa megrendítette. Sosem gondolta, hogy majd így fog érezni. Hiszen nem érez semmit az emberlány iránt. Vagy mégis? Sok-sok évvel ezelőtt meggyűlölte az embereket. Bosszút esküdött ellenük. Számára minden ember ellenség volt. De ez a lány már találkozásuk első estéjén más volt, mint a többi. Nem szívesen ismerte be még magának sem, de hatással volt rá. Ráadásul ő bocsátotta ki az Illatot. Ami nem elhanyagolandó kérdés, de mindeddig mereven elutasította a dolgot. Ha hagyta volna, hogy a lány elcsábítsa, akkor mi lett volna az elveivel? Saját magát köpte volna arcon. Azt pedig semmiképp nem akarta.
Így elfojtotta feltörekvő vágyait. De ezt sem lehet örökké elviselni. Már az sem zavarta, hogy Maón élje ki azokat, csak szabadulni akart tőlük. Meg akart könnyebbülni végre. Nem akarta érezni mindezt.
Azonban, amikor Asami nagy, kerek szemeinek tükrében meglátta önmagát, egy szörnyűséges sötétségbe pillantott bele. A saját lelke rút mélységeibe. Látta benne mindazt, amit elfojtott, ami előtörni készült. Látta benne, hogy amit megtenni készült, az helytelen. A zöld szemekből előtörő könnycsermely volt rá a bizonyíték, hogy a cselekedete fájdalmat okoz egy olyan szívben, amiben, csak most döbbent rá, nem akar fájdalmat okozni.
Nem volt benne biztos, hogy ezt korábban is így gondolta volna.
Mikor kezdett el így érezni? Mit érez egyáltalán? Miért érzi egyáltalán?
Miért érezte úgy a lány tekintetének tüzében, hogy ő egyre és egyre kisebb lesz, szinte összezsugorodik? Olyan apróvá akar lenni, hogy a másik észre se vegye.

Zavaros gondolataiból a yaojing nő tenyerének érintése zökkentette ki, amikor az végig simított az arcának vonalán.
– Ne is törődj vele – nyugtatta.
Ran úgy tekintett le az alatta heverő meztelen nőre, mint aki álomból ébred.
Mivel továbbra sem szólalt meg, Mao igyekezett magára irányítani a férfi teljes figyelmét. Feltérdelt és apró csókokkal borította el a férfi testét a nyak vonalától egészen a köldökéig.
– Inkább folytassuk, amit elkezdtünk – noszogatta kéjes hangon.
Azonban, amikor a férfi ágyékához ért, Ran megragadta a vállát és eltolta magától. Mao először azt hitte, a császár azért ragadta meg, hogy aztán szenvedélyesen maga alá gyűrje, azonban a hideg, vörös szemekbe tekintve azonnal meggyőződhetett arról, hogy mekkorát tévedett.
– Hagyd abba – mondta neki elutasítóan a másik. – Elment a kedvem tőle.
Mao hitetlenkedve meredt rá.
– Nem hagyhatod félbe csak így! – csattant fel. – Folytasd, amit elkezdtél!
Ran nem szerette, ha utasítgatják.
– Ha jól emlékszem, te kezdeményezted a dolgot – vágta dühösen a nő fejéhez.
Mao rettentően feldühödött. Végre majdnem elérte, amit akart, erre az az ostoba embernő tönkretett mindent.
Ran felkelt és magára vette a köntösét. Hátat fordított neki, úgy utasította:
– Menj vissza a szobádba.
A yaojing nőnek azonban esze ágában sem volt visszavonulni. Ő is felpattant, és odalépve Ranhoz, megragadta a férfi kezét.
– Elment a kedved tőle, mert az a ribanc ránk nyitott? Minek törődsz azzal az emberrel? – hisztériázott.
Ran izmai megfeszültek. Egy gyors mozdulattal a nő felé fordult, és kitépte a karját annak szorításából. Dühtől forrongó tekintete semmi jóval nem kecsegtetett. Félig megemelte a karját, már azon volt, hogy megüti a vele szemben álló nőt.
Erre Mao is rájöhetett, mert hirtelenjében összerezzent. Talán ez mentette meg attól, hogy a férfi ténylegesen lesújtson rá.
Rannak félúton megállt a karja, majd visszaeresztette.
Ingerülten förmedt rá a nőre.
– Takarodj! – utasította.
Mao nem mert kockáztatni. Azonnal magára kapta a ruháját, és sietősen elhagyta a szobát.
A császár mérges szemekkel meredt a csukott ajtóra. Haragudott a nőre, amiért az behálózta, és haragudott magára, amiért beleragadt a hálójába.
Ha a felesége nem nyit rájuk, akkor lehetséges, hogy egy pillanatig sem fordult volna meg a fejében, hogy visszakozzon. Magáévá tette volna Maót, holott eleddig igyekezett távol tartani magától a nőt. Pedig nem is Mao volt az, akit akart.
Kit is akart? Asamit. Asamit akarta? De miért? Miért pont egy embert?
Hanyatt feküdt az alvómatracán, mindkét kezével megmarkolta a szarvai mellett lévő haját, majd mélyet sóhajtott.
„Egy idióta vagyok” – közölte magával gondolatban. – „Teljesen elvesztettem az eszemet.”
Még számtalan gondolat vetett visszhangot a fejében, mielőtt eléggé kifárasztotta volna magát, és álomba merült.

***

Asami, amikor meglátta a férfit a nő fölé hajolni, úgy érezte, mintha egy világ omlott volna össze benne. A szíve mintha üvegből lett volna, amit elejtettek, és a szilánkok százfelé gurulnak.
Amikor eljutott a füléig a leejtett tálca élesen csörrenő hangja, biztos volt benne, hogy széttörő szívének hangját hallja.
Legszívesebben megütötte volna a férfit, legszívesebben illetlen szavakat vágott volna a fejéhez, azonban hang mégsem jött ki a torkán.
Hirtelen elhomályosult a látása, majd egy forró csík indult meg az arcán.
Nem akarta, hogy a másik gyengének lássa, nem akarta, hogy mások is szemtanúi legyenek vereségének. Így inkább futásnak eredt, el akart rejtőzni a világ szeme elől, és el akart rejtőzni az elől a sötét, vörös tekintet elől, ami perzselte a lelkét.
Végigszaladt a verandán, majd az átellenes oldalon felkaptatott az emeletre, és berontott a szobájába. Az ajtót behúzta maga mögött, majd nekidőlt, és halkan sírni kezdett.
Nem szeretett sírni. Ugyan ki szeret? Egyenesen megalázónak érezte. Olyankor legyőzöttnek és gyengének érezte magát. Védtelen volt.
A földön ült, felhúzott térdeit átkarolta, s ráhajtotta a fejét.
Nem sokkal később halk kopogást hallott.
Egy pillanatra azt gondolta, hogy a férfi jött utána, hogy bocsánatot kérjen. Ez valahogy megmelengette a szívét.
Azonban a hang, amin szóltak hozzá, máshoz tartozott. Bővebben…

Older Posts »

Kategóriák